hu
 
Szerda, 2024. Július 31.
Az Avantâge esztétikatábor előadásainak témái
2016.08.09

A tábor fő temája, hogy mit jelent az animalitás, hogyan határozható meg az emberek és az állatok közötti  viszony (történetileg, kulturálisan, esztétikailag vagy éppen politikailag). A meghívott előadók a saját kutatásaik felől csatlakoznak a témakörhöz. A nyitott előadások mellett a speciális – színházi, képzőművészeti és biopolitikai – szemináriumokon egy-egy kérdéskör mélyebb megvitatására is lehetőség nyílik.

Az előadások helyszíne a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, és minden érdeklődő számára nyitottak.

Együtt Európáért, együtt az uniós szintű közügyekben való aktívabb szerepvállalásért
2016.08.02

2016. április 22-én a téma a testvérvárosi önkormányzatok és civil szervezetek bemutatkozása volt, valamint a „Hagyományos és stilizált viseletek kiállítása” a városköpontban felállított sátorban. Ugyanakkor kísérő rendezvényekként a Bod Péter Megyei Könyvtárban felállított Európa Pont és Európa Gyereksarok információs standokat látogathatták a résztvevők.

Ismét klasszikus zene a főtéren: Canticorum Női Kar
2016.07.27

Augusztus 2-án, kedden 19 órától Sepsiszentgyörgy főterén a Klasszikus zenét a Főtérre program részeként a Canticorum Női Kar lép fel.  A 35 tagú, többségében pedagógusokból álló énekkar három évvel ezelőtt alakult  Dombora Anna zenetanárnő vezetésével. Repertoárjukban népdalfeldolgozások, egyházi jellegű művek, musical  és filmzenék valamint gospelek egyaránt szerepelnek. A kórust zongorán kíséri Krecht Emese zongora tanárnő. A kedd esti koncert műsorán Balázs Árpád, John Rutter, Leonard Bernstein, Budai Erika és Dés László művei, valamint gospelek, filmzenék és megzenésített versek szerepelnek.
 

Közlemény
2016.07.27

Sepsiszentgyörgy önkormányzata sajnálatát fejezi ki az Ág utca, valamint a Nicolae Iorga utca közti sportpályán felnőttek számára kialakított mozgásparkban történt baleset miatt. A mozgáspark civil és önkormányzati összefogás eredményeként valósult meg 2014-ben. A területet és annak rendezését az önkormányzat biztosította, a mozgáspark eszközeit pedig egy jótékonysági kampány során összegyűjtött pénzből a Háromszéki Közösségi Alapítvány szerezte be.
 

Kényelmes és egyszerű megoldás a mobilparkolás
2016.07.26

Március elseje óta akadálytalanul működik Sepsiszentgyörgyön a mobilparkolási rendszer. Azóta mintegy 7319 db SMS érkezett az egy órás parkolást igénybe vevőktől, valamint 647 db SMS azoktól a gépkocsivezetőktől, akik 24 órás parkolójegyet kívántak váltani. Az üzemeltető cég, a Piconet ezt jó aránynak értékeli a lakosság számához viszonyítva.
Noha kezdetben csak kevesen, az utóbbi hónapokban egyre többen vették igénybe az SMS-parkolás lehetőségét, illetve nőtt azok száma is, akik mobil alkalmazás segítségével váltottak parkolójegyet.

Az energiatakarékos város – Naperőmű park Sepsiszentgyörgyön
2016.07.25

Sepsiszentgyörgy folyamatosan dolgozik azért, hogy korszerű, környezettudatos európai város legyen. Ennek érdekében az önkormányzat Előpatak irányába, a város határában naperőmű parkot hozott létre. A naperőmű park területe 6,3 ha, amelyre 9612 napkollektor egységgel van felszerelve. A létesítmény 12 új munkahelyet biztosított. A nagy mértékben európai forrásokból megvalósult beruházás 19 334 673, 24 lejbe került. Maximális hatásfokon a naperőmű park Sepsiszentgyörgy közintézményeinek, iskoláinak, óvodáinak, sporttermeinek belső energiafogyasztását, valamint a helyi közvilágítás energiaigényét 84,42 százalékban látja el.
 

White Betty koncert Sepsiszentgyörgy Főterén
2016.07.22

Újra a zene keríti hatalmába Sepsiszentgyörgy új főterét. Ezúttal a három tagú White Betty nevet viselő zenekar csap a húrok közé, sajátos stílust adva zenéjüknek. A barátságos és vidám hangulatú együttest július 27-én, szerdán este nyolc órakor hallgathatja meg a közönség. A közismert daloknak más hangzást adva, igazi kikapcsolódást jelent a White Betty zenekar koncertje. Saját dalaikban az őket körbevevő emberekről, helyzetekről énekelnek, de az sem ritka, hogy produkciójuk során „becsukják a szöveges­füzetet”, és aznapi történetet elevenítenek fel rögtönzésük során.
 

Megy a gőzös – Második alkalommal szerveztek családi napot a Főtéren
2016.07.22

Inkább a lányok festették kékre az eget, ahol a gőzös haladt, később a szürke füst is felkerült a hangulat kísérőjeként a több mint 10 méter papírra felfestett vonat mellé. „Gyapjút használtunk a füsthöz, így még inkább érzékelhetjük annak sűrűségét” – magyarázta Demeter Éva foglalkozásvezető a július 21-én megtartott II. Családi nap délutánján. Csütörtökön délután közel 300 gyermek került közelebb a vonatokhoz , a mese és együttjátszás ismét főszereplő lett a Főtéren, az Erzsébet park széli szökőkút és a tölgyfa füves árnyékában berendezett tereken.