Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a Gróf Mikó Imre utca Erzsébet parki végénél további zöldövezetek kialakítását tervezi. Az újonnan “zöldesített” szakasz a Székely Mikó Kollégium sarkánál található átjárótól kezdődik majd és a most felfestett, autós forgalom elől elzárt útszakaszon keresztül a járdatestig fog tartani.
Végleges a Szent György Napok kulturális hetének programja, elindult a szentgyorgynapok.ro honlap és megkezdték a jegyárusítást is, jelentette be Knop Ildikó programkoordinátor keddi sajtótájékoztatóján. A bábszínházi kínálatot Péter Orsolya, a Cimborák Bábszínház vezetője ismertette.
Április 5-től indul az Orange szerda a Művész Mozi by Cityplexben. Románia több nagyvárosához hasonlóan mától Sepsiszentgyörgy is csatlakozik a kampányhoz, amelynek lényege, hogy szerdánként a nézők két mozijegyet kapnak egy áráért.
Bizonyára láttuk, hogy városunk füves területeit, a parkot, több járdaszigetet ellepték a színesebbnél színesebb virágok, hamarosan pedig a piros muskátlik is elfoglalják helyüket a belvárosba vezető oszlopokon függő virágtartókban.
A Kónya Ádám Művelődési Ház menedzserének 2016. évi tevékenységi kiértékelésének megszervezését és lebonyolítását szabályzó 2017/26-os tanácshatározat értelmében Sepsiszentgyörgy Önkormányzata ezennel közzé teszi a leadott menedzseri tevékenységi beszámolót, illetve annak a kiértékeléskor kapott végső jegyét.
Székelyudvarhely és Csíkszereda után harmadszorra, március 23-án, csütörtökön 15 órától Sepsiszentgyörgyön találkoztak a székelyföldi magyar városok polgármesterei.
A Színház Világnapján, 2017. március 27-én egész napos rendezvénysorozattal készül a Tamási Áron Színház.
Az ünnep során, kilépve a színház falain kívülre is, rendkívül színes program várja az érdeklődőket.
A 2011/308-as számú tanácshatározat utólagosan módosított és kiegészített 2015/361-es számú tanácshatározat előírásai szerint, Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa pályázatot hirdet a 2017. évi kulturális rendezvények vissza nem térítendő résztámogatására engedéllyel rendelkező természetes személyek és törvényes keretek között létrehozott jogi személyek számára.