hu
 
Csütörtök, 2024. Augusztus 01.
 Közlemény – A Kónya Ádám Művelődési Ház 2016. évi menedzseri tevékenységi beszámolója
2017.03.23

A Kónya Ádám Művelődési Ház menedzserének 2016. évi tevékenységi kiértékelésének megszervezését és lebonyolítását  szabályzó 2017/26-os tanácshatározat értelmében Sepsiszentgyörgy Önkormányzata ezennel közzé teszi a leadott menedzseri tevékenységi beszámolót, illetve annak a kiértékeléskor kapott végső jegyét.

Zajlik a III. Székelyföldi Magyar Városok Polgármestereinek Találkozója Sepsiszentgyörgyön
2017.03.23

Székelyudvarhely és Csíkszereda után harmadszorra, március 23-án, csütörtökön 15 órától Sepsiszentgyörgyön találkoztak a székelyföldi magyar városok polgármesterei.

Színházi világnap a Tamási Áron Színházban
2017.03.23

A Színház Világnapján, 2017. március 27-én egész napos rendezvénysorozattal készül a Tamási Áron Színház.
Az ünnep során, kilépve a színház falain kívülre is, rendkívül színes program várja az érdeklődőket.

2017. évi kulturális pályázati felhívás
2017.03.22

A 2011/308-as számú tanácshatározat utólagosan módosított és kiegészített 2015/361-es számú tanácshatározat előírásai szerint, Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa pályázatot hirdet a 2017. évi kulturális rendezvények vissza nem térítendő résztámogatására engedéllyel rendelkező természetes személyek és törvényes keretek között létrehozott jogi személyek számára.

Közlemény – Az Andrei Mureșanu Színház 2016. évi menedzseri tevékenységi beszámolója
2017.03.21

Az Andrei Mureșanu Színház menedzserének 2016. évi tevékenységi kiértékelésének megszervezését és lebonyolítását  szabályzó 2017/24-es tanácshatározat értelmében Sepsiszentgyörgy Önkormányzata ezennel közzé teszi a leadott menedzseri tevékenységi beszámolót, illetve annak a kiértékeléskor kapott végső jegyét.

Lakossági közlemény – Garázsbérleti szerződések meghosszabbítása
2017.03.21

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja azon lakók figyelmét, akiknek a tulajdonában közterületen elhelyezett garázs épület található, és a bérleti szerződésük a 2017-es év folyamán jár le, hogy a szerződés határidejének meghosszabbítására vonatkozó kérésüket írásban tegyék le a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában, legkésőbb 2017. 05. 17-ig, 08:00 és 15:00 óra között.

9 állás a Városi Kertészetnél
2017.03.21

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala versenyvizsgát hirdet a Városi Kertészet üres állásainak betöltésére. Összesen 9 szabad hely van, amelyből 2 db. I fokozatú munkás állás, 3 db. II fokozatú munkás és 4 db. szakképzetlen munkás állás. 

Közlemény – A Tamási Áron Színház 2016. évi menedzseri tevékenységi beszámolója
2017.03.20

A Tamási Áron Színház menedzserének 2016. évi tevékenységi kiértékelésének megszervezését és lebonyolítását  szabályzó 2017/25-ös tanácshatározat értelmében Sepsiszentgyörgy Önkormányzata ezennel közzé teszi a leadott menedzseri tevékenységi beszámolót, illetve annak a kiértékeléskor kapott végső jegyét.