hu
 
Péntek, 2026. Október 16.

Ütős körút Sepsiszentgyörgy főterén

2019.07.29

A Diákok éve tematikus év keretén belül szervezett Ütős nyár Sepsiszentgyörgyön! programsorozat augusztus 2-án érkezik el első, a szó szoros értelmében ütős koncertjéhez, hiszen 19:00 órától a világ legjobb ütőegyüttesei közé tartozó Artisjus-díjas Talamba lép majd fel a főtéri kőszínpadon.

A pénteken hallható Tour de Drums című, a Talamba Ütőegyüttes saját szerzeményeiből összeállított produkció során interaktív megoldások, némi humorral fűszerezett, ötletgazdag műsorelemek és fülbemászó, ritmusos dallamok gondoskodnak arról, hogy mindannyian emlékezetes élménnyel gazdagodjunk. Annál is inkább, mert az együttes Afrikától az Ibériai-félszigeten át kalauzol majd több kontinens ütős hagyományainak bemutatásán keresztül egészen a balkáni térségig. Grünvald László, Szitha Miklós, V. Nagy Tamás és Zombor Levente előadásában tradicionális, ritka hangszerek megszólaltatása által élhetjük át az afrikai törzsi zene ritmusait, a spanyol dallamok szenvedélyességét, valamint az oly sokszínű Balkán népeinek zenéjét.

Nem is képzelnénk, hány féle perkuciós hangszer létezik. Már a névadó talamba is egy kevesek által ismert, délszláv eredetű cserépdob, melyet párban használtak: a cseréptestre húzott állatbőrt speciális ütőkkel ütötték. De ott van még a nyugat-afrikai agogô, kenkeni, shekere, djembe és konga, az ugandai amadinda, a kubai bongó, a balkán térségben elterjedt tapan vagy az indián eredetű maracas. Mindazoknak, akik nem ismerik ezeket a hangszereket, de kíváncsiak rájuk, érdemes látniuk, hallaniuk a Talamba előadását, hiszen a felsoroltakat (és nem csak) kivétel nélkül megszólaltatják majd péntek este.

A koncerten való részvétel ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház.

 

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.