hu
 
Csütörtök, 2024. Augusztus 01.
Géphiba miatt rövid időre szünetel a sepsiszentgyörgyi utcák foltozása
2017.06.07

Az asztaltozó gép egy fontos alkatrészének meghibásodása miatt a pünkösdi hosszú hétvégén Sepsiszentgyörgy több utcájában is szüneteltetni kellett a munkálatokat a felmart és foltozásra váró útszakaszokon.

Focilázban Sepsiszentgyörgy!
2017.06.06

Holnap, június 7-én, 19 órától Sepsiszentgyörgy főterén Edda Művek koncerttel ünnepli a város a Sepsi OSK csapat sporttörténeti sikerét.
Az eseményen jelen lesz Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Diószegi László, a Sepsi OSK főtámogatója, illetve Pataki Attila, az Edda Művek alapító tagja is.

Szakértői munkacsoport segíti Sepsiszentgyörgy önkormányzatát a RARE projekt megvalósításában
2017.06.01

Nyolc ország és 21 partnerszervezet részvételével indult útjára a RARE - Változó diskurzusok, változó gyakorlatok: A romák, mint emberi erőforrás (RARE - Changing Discources, Changing Practices: The Roma As Human Resources) c. projekt, amely az Interreg: Duna 2014-2020 - Új transznacionális együttműködési program keretében jött létre.

Szakemberek egy asztalnál – Sepsiszentgyörgyi szakmai találkozó a YOUMIG projekt kapcsán
2017.05.31

Kétnapos szakmai találkozót tartott május 29-30. között Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, aki a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel együtt a YOUMIG - A fiatalok nemzetközi vándorlásának hatásai - Intézményi eszköztár és együttműködési csatornák fejlesztése című projekt romániai partnere.

Gyermeknap 2017 - Program
2017.05.29

Egész napos foglalkozások 11:00 órától 19:00 óráig

Szabadság tér
-    Szelektív hulladékgyűjtési játékismertetők és kiskutya simogatás – TEGA Rt.
-    Maszk-, árnybáb készítés és a három kismalac házának megépítése – Kovászna Megyei Vöröskereszt
 

Barabási Albert-László előadása Sepsiszentgyörgyön –  NetWorks kiállítás
2017.05.26

Barabási Albert-László világhírű fizikus, hálózatkutató látogat el Sepsiszentgyörgyre és tart előadást június 4-én a netWorks című művészeti projekt keretében. A HÁLÓZATOK: A világhálótól a művészeti hálózatokig című nyilvános előadásra 17 órától kerül sor a Háromszék Táncstúdióban, amelyet a netWorks című csoportos kiállítás megnyitója követ 19 órától a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben. 

Módosítani kellett a Kós Károly utca alapozási technológiáját
2017.05.25

Többtényezős kihívással nézett szembe Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a Kós Károly utcát felújító munkálatok során. A lassú haladás okát a mai, május 25-i sajtótájékoztatón ismertette Antal Árpád-András polgármester és Czimbalmos Csaba városgondnok.

450 parkolóhelyet osztott ki a Polgármesteri Hivatal
2017.05.18

Április 25-26., valamint május 2-3. között zajlottak a 2017-es év első versenytárgyalásai a városi parkolóhelyek kiosztása érdekében. E két versenytárgyalás során összesen 26 helyszínen 450 parkolóhelyet adtak át az erre jelentkező lakóknak.