hu
 
Péntek, 2024. Augusztus 02.
Katonai gyakorlat alacsony repülési magasságban Sepsiszentgyörgy területén
2019.10.06

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy október 7–13. között Kovászna megyében, Hargita megyében, illetve Bukarestben sor kerül a „CONCORDIA–19” elnevezésű intézményközi gyakorlatozásra

Reflektorfényben a sepsiszentgyörgyi diákok
2019.10.02

A 2019-es év Sepsiszentgyörgyön a Diákok éve, mely nem csupán a szokásos éves tematikák egyike, hanem egyszersmind egy, a 14–18 éves kor közöttieket célzó, hosszú távra szóló feladatvállalás a helyi fiatalokkal való bizalmi viszony kiépítésére. Az idei, szeptember 19–22. között zajló pulzArt kortárs művészeti fesztivál ennek a feladatvállalásnak egyik mérföldköve volt, hiszen több olyan programpont szerepelt a kínálatban, amely a Diákok éve keretében valósult meg és kifejezetten a diákoknak is szólt, sőt a fiatalok egy saját ötletüket is megvalósíthatták.

Folytatódnak az útjavítási munkálatok Sepsiszentgyörgyön
2019.10.02

A megfelelő időjárási viszonyoknak köszönhetően több utca felújítását is sikerült befejezni a nyár során, és míg az idő engedi tovább folytatódnak a felújítások.

Megemlékezés az aradi vértanúkra áldozatuk 170 éves évfordulóján
2019.10.01

Az előző évek hagyományához hasonlóan Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is megemlékezést és koszorúzást szervez az áldozatok emlékére a Bod Péter Megyei Könyvtár mögött található kopjafáknál. Az idei megemlékezésre vasárnap, október 6-án, 12:00 órától kerül sor.

Közös parlagfűirtásra kerül sor országszerte
2019.09.25

Az Országos Környezetvédelmi Ügynökség közös parlagfűirtást szervez országszerte 2019. szeptember 28-án, szombat reggel 10 és délután 15 óra között.

Sétálj velünk az iskolába! #walktoschoolday
2019.09.12

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a Sétálj velünk iskolába! elnevezésű akcióban való részvételre kérte fel a város iskoláit szeptember 17-én és 18-án az Európai Mobilitási Hét keretében.

Kaphatók a jegyek a pulzArt7-re!
2019.09.10

Elkezdődött a hetedik pulzArt kortárs művészeti fesztivál előadásaira szóló jegyek árusítása a sepsiszentgyörgyi Városi Kulturális Szervezőirodában és a www.biletmaster.ro webáruházban.

Nagy kapacitású szivattyút vásárolt Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2019.08.22

Az árvízvédelmi intézkedések részeként nagy kapacitású vízszivattyút vásárolt Sepsiszentgyörgy Önkormányzata.