hu
 
Szerda, 2024. Július 31.
Székelyföld Kerékpáros Körversenye idén is érinti Sepsiszentgyörgyöt
2015.08.03

Idén kilencedik. alkalommal rendezik meg Székelyföld Kerékpáros Körversenyét. Az első szakasz Csíkszeredából indul, augusztus 6-án, 10:45-kor, a versenyzők déli 12:30 körül érkeznek Sepsiszentgyörgyre, ahol az Oltmező utcán, az 1918. December 1. utcán, a Kós Károly utcán, a Cigaretta utcán, Grigore Bălan sugárúton, az 1918. December 1. utcán, a Păiuș David utcán, illetve Építők újtán áthaladva Kézdivásárhely irányába folytatják útjuk.

A kultfőváros feldobja a labdát Tusványoson!
2015.07.20

Tusványoson is komolyan gondolják a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021-es pályázat csapat tagjai a részvételt. i2021 Erdély Café – Feldobjuk a labdát címmel 4 napos programsorozatot készített elő az i2021 csapat, az Élő Erdély Egyesület és a wunderBar július 22-25-re a tusnádfürdői 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborra, „Együtt a huszonEGYért” mottóval.

Virágos utcák Sepsiszentgyörgyön
2015.07.06

Hamarosan lezárul a Váradi József és a Gólya utca végleges felújítása. Sepsiszentgyörgy Önkormányzata támogatja, hogy az újonnan felújított utcákban gondosan rendezett zöldövezeteket alakítsanak ki a lakók.
 

Antal Árpád: Élettel teli belvárosa lesz Sepsiszentgyörgynek
2015.06.09

- Polgármester úr, vannak városunkban, akik azt mondják, hogy az új Főtér építése nem időszerű és vannak olyan vélemények is, hogy nincs is szükség rá. Mégis, miért fontos az, hogy új Főtere legyen Sepsiszentgyörgynek?
- Minden polgármesternek kell elképzelése legyen arról, hogy milyen irányba szeretné fejleszteni a várost, melyet vezet. Én azt gondolom, hogy a város építését onnan kell folytatni, ahol azok a városépítő elődök abbahagyták, akik felépítették mindazt, amire mi ma nagyon büszkék vagyunk.

Teltházas Meseország - Gyermeknap Sepsiszentgyörgyön
2015.06.03

Többezer gyermek vette birtokba Sepsiszentgyörgy belvárosát hétfőn a gyermeknap alkalmából szervezett rendezvényeken. A Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a több mint harminc partnerszervezet és kulturális intézmény által szervezett gyermeknapon minden foglalkozás, sátor teltházzal üzemelt.

IX. Sepsiszentgyörgyi Sportnapok
2015.06.02

A IX. Sepsiszentgyörgyi Sportnapok nagy sikernek örvendtek, a résztvevők benyomásai alapján az eddigi legsikeresebbnek tekinthetőek. Összesítve a résztvevők számát, kb. 3800 személy sportolt, mozgott, vett részt a 82 program valamelyikén, 55 sportág valamelyikében.

Utazz Meseországba! - Hétpróbás gyermeknap Sepsiszentgyörgyön
2015.05.27

Az egész belvárost belakják június elsején a gyermeknapi rendezvények: a Sugás Áruháztól a Gróf Mikó Imre utcán, a korzón, az Erzsébet parkon, a Bodok Szálló parkolóján át, fel egészen a Bod Péter Könyvtár háta mögötti parkig valóságos mesebirodalmat és játékteret hoznak létre.

Antal Árpád: Sepsiszentgyörgyön nincsenek etnikai terek, közösségi terek vannak
2015.05.22

„Sepsiszentgyörgyön nincsenek etnikai terek, minden tér a helyi közösségé, magyaroké és románoké egyaránt” - reagált Antal Árpád polgármester a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma azon felvetésére, miszerint a Főtér felújításának és a Sárkánydomb elhelyezésének az a fő célja, hogy „megakadályozza a rálátást a Mihály Vitéz szoborcsoportra” és hogy „ez a kezdeményezés a nagy román szimbólum ellen született”.