Antal Árpád András polgármester örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a magyar országgyűlés elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, mely szerint a külhoni magyarok egyéni kérelem alapján kedvezményes elbírálással kaphatják meg a magyar állampolgárságot.
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának szervezésében idén is egész
napos rendezvényen ünnepelhetnek a gyermekek. 2010. június 1-én, kedden,
11 és 20 óra között, a Szabadság téren számos érdekes program közül
válogathatnak kedvükre valót.
Az önkormányzat módosította a Multitrans közszállítási vállalattal kötött szerződést. A mostani módosítás arra vonatkozik, hogy díjmentesen utazhat a nyugdíjjal nem rendelkező, 65 év feletti, sepsiszentgyörgyi lakosok.
A pénteki rendkívüli tanácsülésen a testület szavazott az Urban Locato kft. új vezetőjéről is, az új igazgató Szabó Mária Magdolna, aki korábban is a cég alkalmazottja volt.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata pénteki rendkívüli gyűlésén sportösztöndíj létrehozásáról döntött. Az egyhangúan elfogadott tanácshatározat szerint tíz sportolónak – tíz különböző sportágból, tíz edzőnek ítélnek meg egyenként 400 lejes ösztöndíjat. Tíz junior sportoló is kap 200 lejes ösztöndíjat.