Feltették az első utcanévtáblát és emléktáblát a Petőfi Sándor utcában. A háromnyelvű (magyar, angol, román) emléktábla röviden méltatja a költőt és a következő Petőfi idézetet is tartalmazza: „Előbbeni levelemben írtam, hogy Csik-Szeredának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörü vidéke van; Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik.
Szerda reggel megkezdték a Debren-patak kitakarítását. Sepsiszentgyörgynek 30 milliárd régi lejt utalt ki a kormány, amelyből kitakarítják a Debren-patak medrét, ugyanakkor a hosszútávú árvízvédelmi munkálatokat is el tudják kezdeni.
A Cantacuzino Intézet által végzett vizsgálatok igazolják, hogy Románia területén is megjelent a Nyugat-nílusi vírus. Augusztus folyamán több környező országban jelentettek hasonló eseteket, így Görögországban, Oroszországban – főképpen a Fekete Tenger partvidéke körül és más európai országokban is. A román Egészségügyi Minisztérium intézkedéseket hozott a vírus elterjedésének megakadályozása érdekében.
„Erős ez a víz, mint a székely nép!” (Mátyás király)
Kovászna Megye Tanácsának turizmussal foglalkozó egyesülete idén másodszor Hargita Megye Tanácsával közösen szervezi meg a IV. AQUARIUS – a borvíz ünnepét a dánfalvi Dugásfürdőn 2010. augusztus 28-án.
Ismét eredeti helyén áll a rétyi honvédszobor, amelyet 1944-ben a "felszabadító katonák" megcsonkítottak, majd 1977-ben a román diktátor, Ceauşescu látogatásának előkészítésekor elástak.
Hölgyeim és Uraim, tisztelt résztvevők, kedves sepsiszentgyörgyiek
Kérem engedjék meg, hogy idézzek egy beszédből, melyet tíz évvel ezelőtt, szintén augusztus 20 alkalmával mondott el Budapesten, a Kossuth téren nemzetünk miniszterelnöke, Orbán Viktor:
Kolozsvár történelme és jövője közös felelősség
Kolozsváron először rendeznek Magyar Napokat: a város eddigi rendezvényei kevés kulturális teret biztosítottak a magyar lakosság számára. A több napos rendezvénysorozaton Kovászna megye is képviselteti magát.
Magyar zeneszerzők művei Veszprém Város Vegyeskarának előadásában
A zeneszeretet és a jó testvérvárosi kapcsolat jegyében augusztus 26-án, csütörtökön este 19 órától kerül sor Veszprém Város Vegyeskarának hangversenyére a Székely Nemzeti Múzeumban.