Megkezdődtek a munkálatok az Olt hídon. Antal Árpád polgármester elmondta, konzultált az Electrica, a Romtelecom és más szolgáltatókkal, melyeknek kábeljeik húzódnak végig a hídon, hogy szereljék le azokat, hogy megkezdődhessen a járda javítása.
„Stabil a város költségvetése és idén minden javítást meg tudunk csinálni, amit erre az évre beterveztünk” tájékoztatta a sajtó képviselőit Antal Árpád polgármester.
Tisztelt egybegyűlt emlékezők, kedves sepsiszentgyörgyiek,
Sajnálatos módon a magyar nemzetnek több gyásznapja van, mint örömünnepe. Én pozitív gondolkozású ember vagyok, jobban örülnék annak, ha itt most valami nagy győzelmet ünnepelnénk.
Zöld esernyő karaván a megyeszékhelyen
Zöld főváros címre pályázik Sepsiszentgyörgy – hétvégén városunkba érkezik a Környezetvédelmi Minisztérium és Tuborg közös karavánja, amely a környezettudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet. A környezettudatos cselekedetet a szervezők koncerttel is jutalmazzák, a Szent György téren, pénteken Viţa de Vie és Iris, szombaton Tibi Scobiola Band és Simplu együttesek lépnek fel.
2010. október 7-10 között lezárják a Szent György téri autós forgalmat. A forgalom lezárása egy környezetvédelmi kampány keretén belül megrendezésre kerülő koncertek miatt szükséges. A lakók szíves megértését kérjük!
Hét hangversenyből álló koncertsorozatra hirdet bérletet a Városi Kulturális Szervezőiroda, a Kónya Ádám Városi Művelődési Házzal közösen – tudtuk meg Sztakics Éva alpolgármestertől. Az első két szimfonikus koncertet a Georgius és a Csíki kamarazenekar tartja, az elsőre október 22-én kerül sor.
Egy magánház nem csak attól szép és értékes, hogy újonnan épült. El kell jutnunk oda, hogy kiváltság és ne teher legyen egy régi épület – hívják fel a figyelmet a szakemberek, akik részt vettek a sepsiszentgyörgyi Homlokzatok Szépségversenye zsűrijében. A régi ház odafigyelést és törődést igényel, de az eredmény mindent megér – vallják egyes tulajdonosok, akik hajlandóak voltak akár többet is költeni, hogy megtartsák magánházuk eredeti formáját.