hu
 
Péntek, 2025. Szeptember 12.

Több százan az egyetemi börzén

2012.05.24

Az egyetemek közt is verseny zajlik a lelkes és tehetséges diákok megszerzése érdekében – derült ki az Európai Egyetemek Börzéjén. A Sepsiszentgyörgyön megszervezett eseményen zömmel hazai, illetve magyarországi egyetemek mutatkoztak be.

Háromszékről javarészt Kolozsvárra, Bukarestbe és Marosvásárhelyre mennek tanulni a fiatalok. Az elmúlt évek során egyre népszerűbb lett Csíkszeredában a Sapientia, illetve a sepsiszentgyörgyi BBTE. A börzén ennél sokkal szélesebb felhozatallal ismerkedhettek a licisták: hisz jelen volt a Veliko Turnovo University Bulgáriából, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem-Budapestről, a Gödöllői Szent István Egyetem, az ASE Bukarest, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Székelyudvarhely, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is.

 

 


A megnyitóra Sepsiszentgyörgyön, a Babeș – Bolyai Tudományegyetem kihelyezett karának előcsarnokában került sor: az első órákban, még véletlenszerűen érkeztek az érdeklődők, azonban a szervezők elmondása szerint a börzére a megye többi településéről szervezett csoportokat is várnak. A szóróanyagok mellett az egyetemeket képviselő, zömmel fiatal diákoktól, tanároktól természetesen olyan információkat is meg lehetett tudni, amelyek a honlapokon, bemutatkozó filmekben nem szerepelnek.

Kristály Sándor a BBTE helyi tagozatának igazgatója magyarul, románul és angol nyelven köszöntötte a jelenlévőket, rámutatva, hogy a helybéli diákok számára is fontos, hogy rálátásuk legyen a helyi illetve külföldi felsőoktatási intézmények által biztosított lehetőségekre.

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere beszédében kiemelte: az intézmény a város támogatásával jött létre. A megyeszék önkormányzata továbbra is támogatja az oktatási intézmények fejlesztését, különös tekintettel arra, hogy ez a város gazdasági és szellemi fejlődését is elősegíti.

Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke hangsúlyozta: fontos, hogy felkészült szakemberekként térjenek haza a környékbeli ifjak. Az önkormányzati vezető kifejtette, a külföldön végzett tanulmányok olyan plusz szellemi tőkét jelentenek, amellyel idehaza hatékonyabban lehet érvényesülni. A börze ebben is segíthet, hiszen a létező áthallgatási lehetőségekről, programokról is lehet informálódni a hét végéig tartó esemény keretében.

A megnyitó utolsó felszólalója Nagy László, a BBTE rektorhelyettese úgy véli, hogy az esemény nem csak a diákok számára érdekes: Románia egyik legrangosabb tudományegyeteme szívesen vállal együttműködést külföldi tanintézményekkel: a sepsiszentgyörgyi rendezvény erre is lehetőséget teremthet.

Még szeptember 15-ig jelentkezhetnek az 50 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő sepsiszentgyörgyi párok!
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata minden évben felköszönti az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat.

Szeptember 15-én kezdődik a Best of Sepsi második kiadásának jelölési időszaka
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata szeretné felfedezni és díjazni a város mindennapi hőseit

Új előadásokkal érkezik a 60 Plusz Akadémia 2025 őszén
2025.09.10

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében újra elindul a 60 Plusz Akadémia, amely idén ősszel is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek. A program célja, hogy lehetőséget nyújtson az idősebb korosztálynak a folyamatos tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít.

Parajdon zárja idei nagy sikerű turnéját a Gördülő Opera
2025.09.10

Parajdi állomással zárul Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperájának országjáró szabadtéri előadássorozata. A Magyar Állami Operaház ingyenes, magyar nyelvű produkciója 2025. szeptember 13-án Székelyföldön, a korábban természeti katasztrófa sújtotta Parajdon lesz megtekinthető.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.