hu
 
Péntek, 2024. Augusztus 02.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felújíttatta a Gödri család síremlékét
2018.12.12

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának megbízásából Baróti Hunor gyergyócsomafalvi képzőművész idén ősszel újította fel Sepsiszentgyörgyön a Református Vártemplom  temetőjében található Gödri családi síremléket.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közbeszerzési eljárást hirdet a közvilágítás karbantartására
2018.12.10

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa egyhangúan megszavazta a város közvilágításának kezelésére és karbantartására irányuló közbeszerzés procedúrájának elindítását.

Elbírálták a Szent György Ösztöndíjra benyújtott pályázatokat
2018.12.07

2018. november 26-ig összesen 9 végzős gimnáziumi diák nyújtotta be jelentkezési dossziéját a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által idén is kiírt Szent György Ösztöndíjra.

 Adventi gyermekfoglalkozások Sepsiszentgyörgyön
2018.12.06

Az első adventi gyertya meggyújtása után további programokra is sor kerül a karácsonyra való várakozás időszakában. Advent második, harmadik és negyedik vasárnapján a Cimborák Bábszínház előadásain és gyermekfoglalkozásokon vehetnek  részt az érdeklődők a stúdióteremben.

A Szacsvay Akadémia előadása
2018.12.04

A Szacsvay Akadémia előadássorozat következő előadására 2018. december 9-én, vasárnap kerül sor 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében.

Pályázati procedúra nyitóeseménye
2018.12.03

December 3-án, a sepsiszentgyörgyi innoHub Vállalkozói Inkubátorház emeleti konferenciatermében került sor a SEPSI Helyi Akciócsoport Egyesület (SEPSI GAL) pályázati procedúrájának hivatalos nyitóeseményére.

A helyi adók és illetékek az inflációs ráta mértékével fognak növekedni
2018.12.03

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa a novemberi soros tanácsülésén megszavazta, hogy a 2019-es évre vonatkozó adókulcs nem módosul az idei évhez képest, azonban a befizetendő helyi adók és illetékek értéke az infláció 1,3 százalékos mértékével fog változni a jövő évtől.

Nyílik a kis sípálya Sugásfürdőn
2018.12.03

Hétfőtől, december 3-ától 15 órai kezdettel nyílik a kis sípálya Sugásfürdőn. A Sepsi Rekreatív, mely Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának sport- és szabadidős központjait működteti, 30 céntiméteres hóréteggel és meleg teával várja a sportolni vágyókat.