hu
 
Kedd, 2026. Április 07.

Folytatódnak a gazdaságélénkítő programok Sepsiszentgyörgyön

2021.05.13

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Miklós Zoltán parlamenti képviselő, Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Debreczeni László önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság elnöke közös sajtótájékoztató keretében mutatták be az idei évben is induló, sepsiszentgyörgyi kis- és középvállalkozások támogatását szolgáló, gazdaságélénkítő programokat.

Az elmúlt években összesen közel 10 millió lejjel támogattuk a helyi vállalkozásokat, a tavalyi összeg a legmagasabb, ami megközelítette a 3 millió lejt, a Covid Minimis programnak köszönhetően. Terveink szerint az idén még több forrást fogunk biztosítani a vállalkozásoknak” – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Antal Árpád-András polgármester.

Idén is lehet majd pályázni Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának már 2013 óta működő De Minimis programjára, ami a helyi kis- és középvállalkozásoknak kiszabott ingatlanadó egy részének visszatérítéséről szól. A program május 18-án indul, és egy új, online felületen is lehetőség lesz az iratcsomó leadására. Az előző évek tapasztalatai szerint évente megközelítőleg 150 vállalkozó pályázik, a lehívott összegek 130 lej és 200 ezer lej között változnak. 

Hasonlóan a tavalyi évhez, az önkormányzat idén is elindítja a Covid Minimis támogatási programot, amelyik a koronavírus okozta gazdasági válságban érintett helyi kis- és középvállalkozásokat hivatott segíteni, ebben az évben kétszer 5 millió lejt szánnak a programra a helyi költségvetésből. 

Úgy gondoljuk, hogy az a szerepünk, hogy irányt mutassunk, az a vállalkozás lesz eredményes, aki igyekszik felkészülni a jobb időkre és aki mer pályázni. A program továbbra is a beruházásokat fogja támogatni. Lehetőség lesz online is leadni a szükséges iratokat, az adóügyi bizonylat is kérhető elektronikusan a helyi adóhivatalból” - emelte ki Debreczeni László önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság elnöke.

A támogatás intenzitása 50 százalékos, a vállalatot érintő beruházásokra lehet pályázni, a beruházás összegének felét a vállalkozónak kell kifizetnie. A tavaly már résztvevő vállalkozások idén nem pályázhatnak, így nagyobb lehetőséget kapnak más helyi vállalkozók is a programban való részvételre.

A tavaly nem hívták le teljes mértékben a Covid Minimis programra szánt keretet a vállalkozók, 5 millió lejből kevesebb mint 2 millió lejre pályáztak. Idén reméljük, hogy többen is érdekeltek lesznek a programban” – hangzott el Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke részéről. 

Szintén folytatódik a tavalyi évben indított, az a De Minimis jellegű, 25 százalékos intenzitású támogatás, amelyik a sepsiszentgyörgyi Ipari Parkba beruházó vállalkozásokat érinti. A támogatás mértéke legtöbb 50 000 euró lehet, amennyiben a pályázó nem csak helyi beszállítónál költi el a támogatást, míg legtöbb 100 000 euró abban az esetben, ha a pályázó kizárólag helyi beszállítónál költi el a támogatást. A támogatás, az önrésszel együtt, kizárólag az Ipari Park területén eszközölt beruházásokra használható fel.

Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy ösztönözzük az Ipari Parkos beruházásokat. A pályáztatás folyamatosan fog történni, így az újonnan beköltözött és szerződést kötött cégek akár már másnap is letehetik a pályázatot, amelynek elemei hasonlóak lesznek a tavalyihoz. A kifizetés utólagos elszámolással történik, és mi szeretnénk, ha az elköltött összeg a helyi gazdaságban maradna” – ismertette a program részleteit Miklós Zoltán parlamenti képviselő, az Ipari Park volt igazgatója, ugyanakkor elmondta, hogy tavaly 7 kis- és középvállalkozás kapott támogatást a program keretében. 

Új támogatási program - Innovatív Minimis 

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata az idén szeretné elindítani azt az új támogatási programját, amelynek keretében évente legtöbb 10, egyenként 40 ezer eurós összeget az olyan innovatív kezdeményezések, termékek, szolgáltatások ötletgazdáinak, amelyek a világpiacon is megállnák a helyüket. 

A kezdeményezéseket és az ezeket bemutató részletes üzleti terveket egy 5 fős bizottság bírálja majd el, ezt követően a terveket publikussá teszik és közönségszavazásra bocsátják. A tervek szerint a programra természetes és jogi személyek is pályázhatnak majd a világ bármely részéről, azzal a feltétellel, hogy terveiket Sepsiszentgyörgyön kell megvalósítaniuk, amennyiben pozitív elbírálásban részesülnek. 

5. SepsiBook: Könyves örömünnepre készülünk
2026.04.02

Sokrétű és változatos programmal, erőteljes háromszéki szerzői és alkotói jelenléttel, a magyar és a román írott kultúrát képviselő jeles meghívottakkal, élményekre épülő műhelymunkákkal, műfajok közti bátor átjárással várja közönségét idén a SepsiBook. Az ötödik alkalommal sorra kerülő sepsiszentgyörgyi könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált május 14. és 17. között tartják a jól bevált helyszínen, a Sepsi Arénában.

Sepsiszentgyörgyön is ünneplik a Nemzetközi Roma Napot
2026.04.01

2026. április 8-án nemzeti ünnepre készül az őrkői roma közösség. A roma népcsoport nemzeti ünnepét 1990 óta ünneplik világszerte minden év április 8-án. Az első Roma Világkongresszusra 1971-ben került sor, ekkor jelentették ki a roma nemzet tagjai, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd.

33. Szent György Napok: Színpadi fellépők és koncertek
2026.03.31

A 33. Szent György Napok idén is bővelkedik zenei élményekben: a háromnapos fesztiválhétvégén a helyi műkedvelő csoportok fellépését követően változatos zenei zenei stílusokat képviselő zenekarok várják a közönséget kezdve tehetséges zenekarok fellépéseig kínál színes kínálatot. A Főtéren felállított színpad napközben a korábbi közösségi színpad szerepét tölti be, este hét óra után helyi és erdélyi együttesek dübörögnek.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata bevezeti a Zöld Péntek elnevezésű programot
2026.03.26

Áprilistól minden pénteken bárki ingyenesen használhatja a városi tömegközlekedést

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a kiskorúak alkohollal történő kiszolgálásával szemben
2026.03.25

A sepsiszentgyörgyi rendőrség február 26-i ellenőrzése során súlyos mulasztást észlelt az 1918. December 1. úton található egyik vendéglátóhelyen.