hu
 
Csütörtök, 2026. Október 15.

A jövőre készülnek Sepsiszentgyörgyön

2025.10.23

Mesterséges intelligenciáról tartottak képzést önkormányzati vezetőknek.

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalában október 22-én, szerdán a mesterséges intelligencia világába kaptak betekintést a helyi és a megyei önkormányzati vezetők. A képzés célja az volt, hogy az emberi oldalról, vezetői szemmel vizsgálják meg a digitalizáció és a mesterséges intelligencia által hozott változásokat, és felkészüljenek a közigazgatásban zajló nagy átalakulásra.

A program során a résztvevők feltérképezték, milyen változások zajlanak világszerte a mesterséges intelligencia területén, és mit jelent mindez a közszféra számára. A képzés külön hangsúlyt fektetett arra, hogy megértsék: a mesterséges intelligencia bevezetése nemcsak technológiai, hanem szemléletbeli váltást is igényel. A vezetők arról is beszélgettek, milyen gondolkodásmódra van szükség ahhoz, hogy az intézmények sikeresen tudjanak alkalmazkodni a gyorsan változó környezethez.

A résztvevők a gyakorlati eszközökkel is megismerkedhettek: mesterséges intelligencia alapú alkalmazásokat, amelyek segíthetik a napi munkát – például hatékonyabb e-mail-írást, szövegelemzést vagy automatizált dokumentumkezelést. A Magic Solutions csíkszeredai szoftverfejlesztő cég a polgármesteri hivatallal közösen fejlesztett digitális megoldásokat, köztük az ODOCS rendszert, amely a dokumentumkezelést és az ügyintézést támogatja.

A képzésen szó esett a 0–24 órában működő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok bevezetésének lehetőségéről is, amelyek a lakossági kérdések megválaszolásában segíthetik az önkormányzat munkáját. Ez nem csupán a hatékonyság növelését, hanem az ügyfelek jobb kiszolgálását is célozza, ugyanakkor fontos az adatvédelemre és az átláthatóságra is kiemelt figyelmet fordítani.

Nemzetközi példákat is bemutattak arról, hogyan alkalmazzák a mesterséges intelligenciát a közjó érdekében, a közszolgáltatások fejlesztésétől a lakossági kommunikációig. A képzésen a résztvevők közösen gondolkodtak azon, hogyan illeszkedhet Sepsiszentgyörgy az előttünk álló technológiai átalakulásba – megőrizve emberközpontú szemléletét és közösségi értékeit.

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 18 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.

Új kerékpársávokkal és összeköttetésekkel bővül a sepsiszentgyörgyi kerékpárút-hálózat: figyeljünk az új zöld burkolati jelekre a forgalomban!
2026.09.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a városi kerékpáros infrastruktúra bővítését és korszerűsítését.