Az egyik legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat

Interjú Horovitz Hanna atlétikaedzővel

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a Királypingvinek Sportegyesülettel együttműködésében 2017 októberében indította a Bevezetés a sportba elnevezésű programot, amelynek részeként a város összes tanintézményének nagycsoportos és elemi osztályos tanulói a tanév idején heti egy alkalommal ismerkednek a sporttal a Sepsi Arénában és a városi uszodában. A program rendkívüli népszerűségnek örvend azóta is, mi pedig a gyermekekkel foglalkozó oktatókat mutatjuk be.

Mondj néhány szót magadról, hogyan kerültél az Aréna-programba?

– Horovitz Hannának hívnak, a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklubnak vagyok az atlétikaedzője, és immár negyedik éve erősítem és segítem az Aréna-programot. 2019-ben fejeztem be a mesterit, akkor költöztem haza Kolozsvárról, s abban az évben már meg is kezdtem az edzősködést a sportiskolánál. Az atlétika a szívem csücske, a mindenem, szűk tíz évet atletizáltam gyerekkoromban, akkor lett vége, amikor elkerültem egyetemre, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy mire fogok szakosodni. Ide a volt edzőm helyére jöttem.

Mesélj arról, hogyan zajlik egy edzés.

– Ami az egyik legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, minél színesebb legyen a gyakorlat, amennyire lehet dobjuk fel, minél több sportág legyen benne. Különválasztjuk a gyermekeket, osztályok szerint szigeteket alkotunk, megvan, hogy melyik sziget melyik sporthoz kötődik, és mit kell ott a gyerekek végezzenek. Jelenleg van egy foci, egy hoki, egy kineto szigetünk, illetve bent a nagy teremben zajlik a kosárlabda. Elég színesek az edzések, egyelőre a teremben zajlanak, aztán kezdődik a korcsolya is, mert meglett a jég.

Én azon a szigeten szoktam lenni, ahol van valami ügyességi feladat, átbújós, kúszós. Szeretném, ha majd lenne egy külön atlétikasziget is. A mozgások más típusúak, próbáljuk sportág-specifikussá tenni mindegyik szigetet, azért vannak így elhatárolva. 

Mindig egy játékkal kezdünk, ami általában egy cicajáték, ez bemelegítést is jelent, utána tíz percet van az a gyermekcsoport azon a szigeten. Úgy szoktuk kiszámolni, hogy legalább kétszer tudja végigcsinálni azt a gyakorlatot, amíg mindenki sorra kerül. Lejár a tíz perc, és akkor egymás után sorakozva vonatszerűen átmegyünk a következő szigetre, és ott megint tíz perc van egy másik fajta, öt elemből álló gyakorlatsor, és így tovább a harmadik szigetig. Az utolsó tíz perc pedig egy ilyen pezsdítőjáték, hogy a gyermek tényleg úgy menjen ki a teremből, hogy fel van dobódva és jókedve van.

Szeretik-e a gyermekek ezt a programot?

– A legtöbb gyermek nagyon várja az arénát, azok közül akiket edzek 80 százaléka megfordul az arénában. Mindig azt kérdezik, hogy na, és akkor lesz aréna és lesz jég? Én azt érzem, hogy a gyermekeknek ez egy jó dolog, hogy van egy ilyen lehetőségük, mert ragaszkodnak és várják.

Érződik már valamilyen fajta eredmény, fejlődés amióta elkezdődött a program?

Igen, ők tanulnak itt egy rendszert, hogy hogyan váltjuk a szigeteket, hogyan állunk sorba, külön fiúk, lányok, tudják mi miután következik, már itt is látható egy fejlődés, ugyanakkor meg a jégen is tapasztaltuk. A kezdőknek külön segítünk, nagyon sokan a kicsik közül csak mászkálnak a jégen az elején, és a vége felé már ők is korcsolyáznak. Következő évben, amikor ők elsősök, akkor ők már egyből kiáltják, hogy kori-kori-kori. Ott nagyon látszik a fejlődés. 

Milyennek látod a Sepsi Aréna szerepét a város életében?

– Szerintem nagy dolog, hogy Sepsiszentgyörgyön van egy ilyen lehetőség, meg hogy a gyermekeket ide beengedik. Sokan esetleg mérkőzésekre, ha eljutnak, de van olyan gyermek, aki lehet másként nem is jönne ide. Ezek a gyermekek olyan otthonosan mozognak már, tudják hol van az öltöző, meg a nagyterem, meg a kisterem, szerintem nagy dolog.

Mit szeretsz a munkádban a legjobban?

– A gyermekeket, elsősorban a gyermekek részéről mindazt, amit visszajelzésként kapok. Amennyire mosolyognak edzésen, szeretik amit csinálunk, szívesen jönnek, ide beletartoznak a szülői visszajelzések is, de ugyanakkor az is, hogy átadhatom azt a tudást, ami bennem van és ami a legközelebb áll hozzám. Ez egy plusz program, de ugyanakkor egy kikapcsolódás, egy örömforrás is.