hu
 
Hétfő, 2026. Május 18.

Sepsiszentgyörgyön is ünneplik a Nemzetközi Roma Napot

2026.04.01

2026. április 8-án nemzeti ünnepre készül az őrkői roma közösség. A roma népcsoport nemzeti ünnepét 1990 óta ünneplik világszerte minden év április 8-án. Az első Roma Világkongresszusra 1971-ben került sor, ekkor jelentették ki a roma nemzet tagjai, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd.

Az őrkői roma közösség évtizedek óta ünnepli a roma nemzet közös ünnepét, arra is törekedve időközben, hogy a sepsiszentgyörgyi városi közösséget alkotó másik két nemzettel közösen és egyenrangú félként vegyenek részt a város fejlődésében és sokszínűségének népszerűsítésében.

Ennek a törekvésnek talán a legszebb pillanata, amikor a különböző nemzetek közösen tudnak örülni egymás ünnepeinek, egymás kultúráját mélyrehatóbban megismerhetik és ezáltal közösen tudnak osztozni a méltányosságra alapuló városi közösség eszméjében.

A közös ünneplésre való törekvést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2026-os Nemzetközi Roma Nap őrkői kiadásának megszervezésében az Amenkha Romák Egyesülete mellé csatlakozott partnerként a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület, az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület, a Gyulafehérvári Caritas - Szociális Gondozás Ágazata, a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókja, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Szociális Támogatási Igazgatóság, a Néri Szent Fülöp Általános Iskola, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Művész Mozi, a Szimpla, a Sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotája.

Ennek az összefogásnak köszönhetően az idei nemzeti ünnep gazdagabb és az együttélést hangsúlyosabban megjelenítő programpontokkal jelentkezik.

Április 7-én 18 órától a Művész Moziban vetítjük A falon túl című filmet Vörös T. Balázs rendezésében, amelynek alapjául a rendező 1997 és 2009 között végzett szociálantropológiai kutatása szolgált. A vetítést követően, szintén a Moziban, 19.30 és 20.30 között az őrkői romákat képviselő Amenkha Egyesület régi és aktuális elnökével, Dima Mihállyal és Dima Györggyel beszélget Veres Nagy Tímea, az Őrkő elmúlt 29 évéről. A belépés díjtalan.

Április 8-án, az Őrkőn reggel 10 órakor kezdődik az ünnepi programsorozat hivatalos megnyitóval, áldással, a roma himnusz éneklésével és a Néri Szent Fülöp iskola diákjainak ünnepi műsorával.

Az idei program egy igazi újdonsággal jelentkezik, hiszen sok év kihagyás után 2026-ban újra ünnepi körmenetnek lehetnek résztvevői vagy szemtanúi a városlakók. A felvonulás 11 órakor indul egy feldíszített, hagyományos lovas cigányszekér vezetésével, mögötte gyerekek, felnőttek és civilek gyalogosan haladnak végig az útvonalon. A körmenet első állomása a kőszínpad a Főtéren, ahol 11.30 - 12.00 óra között őrkői táncokat, szavalást, éneklést és a kóbor szekeret tekinthetik meg az érdeklődők. A második állomás a Söröző, az Amigo bolt előtti tér, ahol 12.30 - 12.50 óra között kerül sor az ünnepi műsorra. A körmenet 13.20 órakor érkezik az Olt partjára, ahol feldíszített koszorúkat dobunk a folyóba, ezzel emlékezünk az elhunyt roma testvérekre.

Délután az Őrkőn folytatódik az ünneplés, egy közösségi ebéddel, ügyességi játékokkal, cigány mesék mondásával, őrkői tánc előadással, zenei programmal, valamint fotókiállítással.

A program záróakkordja megint beköltözik a központba, hiszen április 8-án, szerda este 19 órától a Szimplában őrkői történeteket hallhatunk kötetlen beszélgetés formájában Ruzsa Pál, Dima Ferenc és Eötvös Gyula emlékeiből.

Az Amenkha Romák Egyesülete és partnerei szeretettel várnak minden kedves szentgyörgyi lakost a közös ünneplésre!

NEMZETKÖZI ROMA NAP 2026

 PROGRAM

Dátum

Óra

Program

Helyszín

Ápr. 7.

18.00

A falon túl c. film vetítése

Rendező: Vörös T. Balázs

Időtartam: 1 óra 17 perc

Művész Mozi,

Kőrősi Csoma Sándor utca 10. sz.

Ápr. 7.

19.30

A falon innen és túl - kerekasztal beszélgetés az Őrkő elmúlt 30 évéről

Meghívottak: Dima Mihály és Dima György

Moderál: Veres Nagy Tímea

Művész Mozi,

Kőrősi Csoma Sándor utca 10. sz.

Ápr. 8.

10.00

Hivatalos megnyitó:

-       Tóth Birtan Csaba, alpolgármester

-       Dima György, Amenkha elnök

-       Dima Cornel, áldás

-       Néri Szent Fülöp Iskola diákjainak ünnepi műsora

Fehér ház

Tavasz utca 54. sz.

Ápr. 8.

10.00

Mesemondás kicsiknek

Esély egyesület

Váradi József utca 92. sz.

Ápr. 8

11.00

 

11.30

12.30

12.50

13.20

Ünnepi felvonulás gyalogosan:

-       Kóbor szekér

-       Első megálló: Főtér, kőszínpad

-       Második megálló: Söröző

-       Utolsó megálló: Olt partja

-       Koszorúk dobása a folyóba

Őrkő - Gyöngyvirág utca

 

Főtér

1918 December 1 utca

Gyöngyvirág utca

Ápr. 8.

14.00

Közösségi ebéd

Fehér ház

Tavasz utca 54. sz.

Ápr. 8.

15.00

 

 

Ügyességi vetélkedők

 

Mesemondás gyerekeknek

 

 

A falon túl c. film vetítése

Őrkő

 

Caritas

Tavasz utca 54. sz.

 

Máltai Szeretetszolgálat

Váradi József utca 92. sz.

Ápr. 8.

16.30

 

17.15

Táncelőadás

 

Zenei program

Fehér ház

Tavasz utca 54. sz.

Ápr. 8.

19.00

Őrkői történetek felnőtteknek

Kötetlen történetmesélés

Meghívottak: Ruzsa Pál, Eötvös Gyula, Dima Ferenc

Moderátor: Bilibók Anita

Szimpla

1918 December 1 utca 37. sz.

 

A könyv ünnepe Sepsiszentgyörgyön: közel 12 ezer látogatóval zárult a 5. SepsiBook
2026.05.18

A jövő olvasógenerációjára való odafigyelés, a kisközösségek ereje és a könyv iránti szeretet idén is emlékezetessé tette a SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A négy nap alatt több mint 11 600-an látogattak ki a Sepsi Arénába, hogy részt vegyenek a könyv ünnepén.

5. SepsiBook: Könyvünnep, közösségi élmény és kulturális találkozások
2026.05.11

Május 14. és 17. között a Sepsi Aréna ismét a könyvek és az olvasók találkozóhelyévé válik: csütörtökön ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál. Idén közel 150 meghívott és 115 programpont várja a közönséget; a vásáron 43 standon 56 kiadó – köztük 9 új kiállító – kínálatából válogathatnak az érdeklődők.

Forgalomkorlátozásokra és parkoló lezárásokra lehet számítani a belvárosban a motoros felvonulás ideje alatt
2026.05.08

A rendezvény célja a közlekedésbiztonság javítása és az autóvezetők figyelmének felhívása a motorosok jelenlétére. 

SepsiRUN 2026 – június 12–13. Amikor Sepsiszentgyörgy a futóké!
2026.05.06

A rendezvény célja idén is az, hogy összehozza a futás, a mozgás és az aktív életmód iránt érdeklődőket, legyen szó kezdőkről, amatőrökről vagy tapasztalt sportolókról.

Sepsiszentgyörgyön továbbra is prioritás marad az oktatási intézmények felújítása és a lakhatási programok folytatása
2026.04.28

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa elfogadta a 2026-os évi költségvetést