Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az évente egyszer odaítélt, személyenként 5000 lej értékű ösztöndíjra azok a XII. osztályos tanulók jelentkezhetnek, akik a középiskolai tanulmányaik során kiemelkedő eredményeket értek el.
A helyi költségvetésből, az ifjúsági alapból finanszírozott ösztöndíjjal az önkormányzat a tanulók egész éves kitartó munkáját, a kiváló tanulmányi eredményeiket és a közösségi életben való aktív részvételüket szeretné jutalmazni.
A helyi tanács által jóváhagyott új szabályzat szerint a pályázatok elbírálásakor a tanulmányi átlag mellett figyelembe veszik a tantárgyversenyeken való részvételt és az elért eredményeket, valamint a diákok közösségi szerepvállalását, szervezői tevékenységét, illetve a diáktanácsokkal vagy nonprofit szervezetekkel való együttműködését.
A nemrég jóváhagyott új szabályzat szigorú és igazságos értékelési rendszert határoz meg: a végső pontszámot az első három középiskolai év átlaga – a technológiai líceumok esetében a modulok szerinti átlag –, valamint a romániai oktatási minisztérium által elismert megyei, országos és nemzetközi tantárgyversenyeken és az iskolai versenyeken elért eredmények alapján számolják ki. Ugyanakkor pont jár a C1-es vagy C2-es nyelvvizsgáért, valamint a diákönkormányzatokban vagy civil szervezetekben nyújtott szerepvállalásért is. A kiemelkedő teljesítmény ösztönzése érdekében azok a jelentkezők, akik elérik a 100 pontot, automatikusan megkapják az ösztöndíjat, függetlenül az évi keretösszegtől.
A pályázati iratcsomónak tartalmaznia kell a következőket:
- személyazonossági igazolvány;
- szándéknyilatkozat;
- önéletrajz;
- a pályázó oktatási intézménye által kiállított igazolás az év végi tanulmányi átlagokról;
- másolatok az oklevelekről;
- másolatok a részvételt igazoló bizonylatokról;
- a szervezetek ajánlólevelei;
- egyéb tanulmányi eredményeket és a közösségi tevékenységet igazoló dokumentumok.
A pályázati iratcsomókat 2026. december 3-ig lehet benyújtani a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati, tájékoztatási és iktatóirodájában. A jelentkezők listáját december 4-én teszik közzé, a nyerteseket pedig december 10-én hirdetik ki. Az óvásokat december 11. és 14. között lehet benyújtani, ezek elbírálására pedig december 16-ig kerül sor. A végső eredményeket az ezt követő első ülésen hagyja jóvá a helyi tanács, az oklevelek és az ösztöndíjak átadására pedig a képviselő-testület decemberi rendes ülésén kerül sor.
A Szent György Ösztöndíj elnyerésére vonatkozó szabályzat (román nyelven) ITT található.





