hu
 
Csütörtök, 2024. Március 28.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata számos fejlesztési programot indít a lakónegyedekben

2021.03.24

A mi városunk, a mi felelősségünk!

Újabb tematikus sajtótájékoztatóra került sor A mi városunk, a mi felelősségünk! sorozat  keretében Antal Árpád-András polgármester, Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, Magyarósi Imola és Zsigmond József önkormányzati képviselők jelenlétével. Az elöljárók a sepsiszentgyörgyi lakószövetségek körében végzett konzultáció előzetes következtetéseiről számoltak be, illetve ismertették azokat a lakónegyedeket érintő programokat, amelyeket Sepsiszentgyörgy Önkormányzata indít és amelyek az életminőség javítását célozzák meg.

Sepsiszentgyörgyön összesen 165 lakószövetség van, amelyek 942 lépcsőházat és körülbelül 19 600 lakrészt képviselnek. Mindeddig 570 lépcsőház képviselőjét keresték fel az önkormányzati képviselők (ezek körülbelül 20 000 lakót képviselnek), ez a lépcsőházak teljes számának 60,5 százaléka. A konzultáció addig tart, amíg az összes lakószövetséget fel nem keresik.

A konzultáció során többek között olyan problémákat jeleztek, mint a parkolóhelyek hiánya, lakónegyedekben található fák nyesése és kivágása, tömbházak hőszigetelése, tetőszerkezetek javítása, járdák felújítása, liftekkel kapcsolatos problémák, játszóterek,  lépcsőházak vízvesztesége vagy a közköltségben való elmaradások. A legtöbb tartozást felhalmozó tömbház a Csiki negyedben található 400 000 lejes hátralékkal. 

Az önkormányzat átvállalja a lakónegyedi fák nyesését és kivágását

Egy aktuális probléma, ami minket is meglepett a fák nyesése és kivágása. A lakószövetségek képviselői jelezték, hogy ezek a munkálatok magas költségekkel járnak, ami akár 3 - 4 000 lejt is jelenthet egy lépcsőház számára. Ha egy olyan tömbházról beszélünk, ahol főként idősek laknak ez az összeg problémát jelenthet” – hangsúlyozta Magyarósi Imola önkormányzati képviselő.

Annak érdekében, hogy ez a probléma megoldódjon, az önkormányzat 2022-től kezdődően átvállalja a lakónegyedi fák metszését és kivágását, mivel ezek a feladatok eddig gyakran okoztak gondot a lakóknak.

A lakószövetségek képviselői jelezték, hogy továbbképzésekre tartanak igényt annak érdekében, hogy napirenden legyenek a törvénykezésekkel és ezen a szakterületen megjelenő törvénymódosításokkal. 

A konzultáció nyomán és az életszínvonalának javítása érdekében a lakónegyedekben Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala az elkövetkező időszakban több programot indít.

Térfigyelő kamerák a tömbház bejáratoknál

A közeljövőben a lakcímek könnyebb azonosítása érdekében a városban található összes lépcsőházra egységes, kétnyelvű feliratokat helyeznek el, a közbiztonság javítása érdekében pedig a lakók kérésére a lépcsőházak bejárataihoz térfigyelő kamerákat telepítenek. 

„A programok egy részének a finanszírozását 30-50 százalékban a lakók, 50-70 százalékban pedig az önkormányzat állja. A térmegfigyelés nem online fog zajlani, a felvételeket a Helyi Rendőrség tárolja, a lakók vagy a rendőrség által jelzett esetekkor pedig lehetséges lesz visszanézni a megjelölt időszakban készült felvételeket. Nem egy online megfigyelést szeretnénk, csupán felvételek rögzítéséről van szóemelte ki Antal Árpád polgármester.

Egy másik program keretében zárható kerékpártárolókat helyeznek ki, amelyek két méretben igényelhetőek. Mindeddig 4 ilyen szerkezet került kihelyezésre a város lakónegyedeibe és a visszajelzések alapján nagy igény van rájuk.

A konzultáció során kiderült, hogy gyakran problémát okoz a a megfelelő szakemberek megtalálása az olyan munkálatok elvégzésére, mint például a lépcsőházak kimeszeltetése vagy a tetőszerkezet javíttatása, ezért az önkormányzat elkezdi egy, a helyi szakemberek névjegyzékét és elérhetőségeit tartalmazó adatbázis összeállítását, amelyhez nemcsak a lakószövetségek, hanem bárki hozzáférhet. 

Játszóterek korszerűsítése

A gyerekek biztonsága érdekében folytatják a játszóterek felújítását, és új, tematikus játszóterek létesítését.

Az elkövetkezőkben nagyobb hangsúlyt fektetnek a lakószövetségek és az önkormányzat közötti kommunikációra a közösségi média kínálta lehetőségek felhasználásával, de ösztönözni szeretnék az online platformok használatát is a közköltség kifizetésére.

Tömbházak hőszigetelése

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester kiemelte, Sepsiszentgyörgy 10 évvel ezelőtt országos szinten az élen járt a tömbházak hőszigetelésében, néhány kellemetlen tapasztalat miatt azonban a lakószövetségek képviselői megijedtek ezektől a programoktól, ami a résztvevők számának csökkenéséhez vezetett.

„Tavaly 4 pályázatot sikerült benyújtanunk, jelenleg a szerződéskötés előtti szakaszban vagyunk, következik a finanszírozási szerződések aláírása. Összesen 160 lakrészről van szó, többségük a város központi részéből” – fejtette ki Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. 

Az önkormányzat reméli, hogy el tud majd indítani egy átfogóbb hőszigetelési programot, ennek érdekében a 2021-2030-as időszakra egy átfogó stratégiát dolgoz ki, melynek célja, hogy minél több tömbházat hőszigeteljenek a városban.

Az önkormányzat támogatja a régi liftek korszerűsítését és azok beszerelését azokba a lépcsőházakba, amelyekben ez az építéskor kimaradt. A liftek beszerzésére és beüzemelésére a lakóknak ezt kérvényezni kell a polgármesteri hivataltól, az intézmény pedig átvállalja a költségek 50-70 százalékát.

A Sepsi Útépítő vállalat munkatársai továbbra is folytatják a lakónegyedekben a járdák, parkolók javítását, tavaly 31 helyszínen végeztek hasonló kisebb, de annál fontosabb munkálatokat.

Okos szemétgyűjtő központok telepítése is a tervek között szerepel, a környezettudatosságra való nevelés céljával. A rendszer lehetővé teszi a külön lakrészekre lebontott és így beazonosítható szemétgyűjtést,  lehetőséget nyújtva a differenciált díjszabásra. Az első szemétgyűjtő két hónap múlva lesz telepítve a rendszer működésének tesztelésére, hogy majd európai uniós forrásokból hasonló gyűjtőpontok létesülhessenek a város különböző részein.

Több mint 22 000 bejegyzett személygépjármű Sepsiszentgyörgyön

Nem utolsó sorban, ami a városban lévő parkolóhelyeket illeti, Antal Árpád polgármester rámutatott, hogy az elmúlt 5 évben 4 500-al nőtt a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett személygépjárművek száma. Tavaly, amikor pandémia és karantén időszak is volt, a személygépjárművek száma 713-al nőtt, a 2019-es évhez képest, amikor 943-as növekedést számoltak.

Egy olyan növekedésről beszélünk, ami az infrastruktúra szempontjából kezelhetetlen és még nem látjuk hol fog megállni ez a növekedés. Vannak övezetek a városban, ahol kompromisszumokat tudunk kötni a parkolóhelyek kialakításáért, a 10 emeletes tömbházak övezeteiben emeletes parkolóházakat tudunk kialakítani és részlegesen meg tudjuk oldani ezt a problémát. Sajnos vannak olyan helyek is a városban, ahol nincs elegendő fizikai hely az emeletes parkolók kialakításáhozemelte ki Antal Árpád polgármester. 

Sepsiszentgyörgyön jelenleg összesen 22 216 személyautó van bejegyezve, ehhez még hozzáadódik körülbelül 2 000 furgon és más típusú jármű. 

Helyi zenekarok a Szent György Napokon
2024.03.27

A 2024-es Szent György Napok Főszínpadán fellépő helyi zenekarokról és az utcazene fesztiválról tartottak szerdán sajtóértekezletet a városnapok szervezői a Bábel Kiskultúrban. Az eseményen, amelyen részt vett Cserkész Emese, a Sepsi Gospel Band vezetője, Luiza Zan dzsesszénekes, Hubbes Mátyás, a Raklap zenekar frontembere és Erdély András sajtószóvivő, három új színházi előadást is bejelentettek.

Könyves-közösségi élményre készülve
2024.03.22

Nádas Péter és Gabriela Adameșteanu a 3. SepsiBook díszvendégei

Érték- és identitásőrző rendezvény a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál, amelyet május 23. és 26. között harmadik alkalommal szerveznek meg a Sepsi Arénában. A szervezőcsapat pénteken jelentette be az első meghívottakat és a várható újdonságokat.

Szeretjük ezt a programot
2024.03.21

Interjú Kolumbán Anettel, a Bevezetés a sportba program kézilabdaedzőjével

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata lekapcsolja a villanyt a Föld órája alkalmából
2024.03.20

Március 23-án, szombaton 20.30-21.30 között lekapcsolják a közvilágítást a főtéren és a polgármesteri hivatal székhelyén

Szent György Napok: Ünnepi hangverseny helyi és meghívott művészek előadásában
2024.03.20

Az idei Szent György Napok hangversenye igazi zenei csemegéket kínál a nagyérdeműnek.