hu
 
Hétfő, 2026. Április 27.

Hatalmas sikert arattak A Csárdáskirálynő fiatal tehetségei!

2010.10.15

Három új beállót ünnepelt a közönség október 7-én este A Csárdáskirálynőben. A Szilviaként bemutatkozó Bordás Barbara, illetve az Edvint játszó Boncsér Gergely már ismerősek lehettek a nézőknek, míg az erdélyi származású Dancs Annamari, aki Stázit alakította, ebben az előadásban debütált az Operettszínházban.

Bordás Barbara és Boncsér Gergely, az Operettszínház fiatal művészei a IX. Lehár Ferenc Nemzetközi Énekversenyen igen előkelő helyezést értek el, előbbi primadonna kategóriában a második, míg utóbbi a bonvivánok között az első helyet szerezte meg (…), ez az első nagyszínpadi előadásuk az Operettben. Dancs Annamari, az Erdélyben már nagy sikereket elért énekesnő pedig most mutatkozott be a magyar közönségnek.
 

\"\"


A beállóknak nem volt teljesen új a szerep, Dancs Annamari jelenleg is játssza Stázit Bukarestben a szintén KERO® által rendezett előadásban, mely ott Silvia néven fut. Bár a koreográfiában vannak eltérések, könnyen elsajátította az új lépéseket, illetve a magyar szöveget egyaránt, hiszen a dalokat már többnyire ismerte. Barbara pedig idén nyáron alakította Stázit egy amatőr társulatban (…) .A művészek egytől egyig egyetértenek azt illetően, hogy ebben, a hungarikumnak számító előadásban bemutatkozni a Budapesti Operettszínház nagyszínpadán csodálatos dolog. Boncsér Gergely pedig kiemelte: "Remélem, mi egy igazi vérfrissítést jelenthetünk az előadásnak, és ezáltal közelebb vihetjük a fiatalokhoz a magyar operett-játszást."

S hogy mennyire hasonlítanak a művészek az általuk megformált szerepre? "Van jó pár közös vonásunk, én is pont olyan kislányos, felhőtlenül kacarászó lány vagyok, aki képes mindent rózsaszínben látni, no meg előfordul, hogy hisztis vagyok, pont, mint Stázi" - mondja Annamari. Boncsér Gergelyt úgy tűnik szintén tökéletesen megtalálta ez a szerep, hiszen elmondása szerint nem is kívánhatna jobbat jelenleg, mint egy fiatal, küzdő szerelmest. És végül, de nem utolsósorban Bordás Barbara is úgy érzi, jelenlegi életében sok a hasonlóság közötte és Szilvia között, akinek a karrier miatt le kell mondania több dologról. "Ami a jellemünket illeti, az is szinte ugyanolyan, mert ő is egy hús-vér nő, akinek vannak céljai, és ezeket meg is valósítja."

A szereplők izgatottan várták tehát a bemutatkozást Kálmán Imre talán legismertebb operettjében és a siker természetesen nem is maradt el, a nézők hatalmas vastapssal jutalmazták az ifjú művészeket.

A bemutatóra  több székelyföldi rajongó érkezett, ugyanakkor jelen volt Erdély legnagyobb népdalénekesnője Tóth Erzsébet is, aki a legendás Székely Színházban annakidején több operettben is fellépett, és aki  az előadást követően személyesen is  gratulált Annamarinak.
 

\"\"


A Pesti Broadway-n töltött idő alatt Annamari rögtön észrevett egy számára fontos dolgot. "Csodálatos érzés itt játszani, mert az Operettszínházban megvan a profizmus és az a pezsgés, lelkesedés a rajongótáborban, ami máshol nem tapasztalható. Ez pedig kihozza a szereplőkből a maximumot, amitől a nézők szétszedik a házat." Ezen kívül szakmailag is elismerően nyilatkozott a Nagymező utcai teátrumról. "Hálás vagyok, hogy a legjobb helyen tanulhatok Kerényi Miklós Gábor direktor úrtól. Fantasztikus mester, irigylésre méltó, hogy mindenre van energiája, minden apró részletre odafigyel, és arra ösztönöz, hogy a színpadon a legjobb formánkat hozzuk. Bukarestben is a szakma elismert mesterének számít, neki köszönhető, hogy a magyar művészeket  annyira tisztelik."


Annamari elárulta, hogy  a november  2. és  4. budapesti előadások mellett október 21-én Bukarestben is játsza  ugyanezt a szerepet, valamint  november 7-én  fellép a Bukarestben sorra kerülő operettgálán is, amelyen  a Budapesti Operettszínház több művésze is jelen lesz. 


Forrás:
operettszinhaz.hu
Fotók: Budapesti Operettszínház - Éder Vera
Videó: http://www.operett.hu/video.php?kategoria=13
 

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata kitiltotta a szerencsejátékokat és a sportfogadást a város lakóövezeteiből
2026.04.24

Ezek a tevékenységek kizárólag a város Brassó felé vezető kijáratánál található ipari övezetben lesznek engedélyezve

Egész évben folyamatosan zajlik a közterek tisztítása Sepsiszentgyörgyön
2026.04.21

Sepsiszentgyörgyön a köztisztasági feladatok elvégzése nem időszakos, nincs kiemelt tavaszi nagytakarítás, hiszen a TEGA Rt. folyamatosan végzi ezt a feladatot: a várost érintő takarítási munkákról leginkább az időjárás szokott dönteni.

5. SepsiBook: Könyves örömünnepre készülünk
2026.04.02

Sokrétű és változatos programmal, erőteljes háromszéki szerzői és alkotói jelenléttel, a magyar és a román írott kultúrát képviselő jeles meghívottakkal, élményekre épülő műhelymunkákkal, műfajok közti bátor átjárással várja közönségét idén a SepsiBook. Az ötödik alkalommal sorra kerülő sepsiszentgyörgyi könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált május 14. és 17. között tartják a jól bevált helyszínen, a Sepsi Arénában.

Sepsiszentgyörgyön is ünneplik a Nemzetközi Roma Napot
2026.04.01

2026. április 8-án nemzeti ünnepre készül az őrkői roma közösség. A roma népcsoport nemzeti ünnepét 1990 óta ünneplik világszerte minden év április 8-án. Az első Roma Világkongresszusra 1971-ben került sor, ekkor jelentették ki a roma nemzet tagjai, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd.

33. Szent György Napok: Színpadi fellépők és koncertek
2026.03.31

A 33. Szent György Napok idén is bővelkedik zenei élményekben: a háromnapos fesztiválhétvégén a helyi műkedvelő csoportok fellépését követően változatos zenei zenei stílusokat képviselő zenekarok várják a közönséget kezdve tehetséges zenekarok fellépéseig kínál színes kínálatot. A Főtéren felállított színpad napközben a korábbi közösségi színpad szerepét tölti be, este hét óra után helyi és erdélyi együttesek dübörögnek.