hu
 
Hétfő, 2026. Április 27.

Születésnapi ajándék

2010.09.27

A kulturális intézmények székhelygondjait rendezni kell

Jövőre megoldódik a Háromszék Táncegyüttes székhelygondja – jelentette be Antal Árpád András polgármester a megye-város vezetőinek múlt heti megbeszélésén. A tervek szerint a megyei tanács fennhatósága alá tartozó kulturális intézmény a színház udvarán újonnan épülő stúdióterembe költözik. A stúdióterem építésének folytatására megtartották a közbeszerzést. A nyertes cég hamarosan megkezdi a munkát.


„Ezzel a Háromszék Táncegyüttes régi gondja oldódik meg, hiszen évek óta a Szakszervezetek Művelődési Házában dolgoznak méltatlan körülmények között” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Deák Gyula, a táncegyüttes vezetője elmondta, éppen fennállásuk húszéves évfordulóján kapták meg a jó hírt, amelynek nagyon örvendenek, hiszen régóta húzódik a székház problémája.


A színház udvarán épülő stúdióterem 740 négyzetméter hasznos felülettel rendelkezik, a földszinten két próbaterem található, míg az emeleten alakítják ki a 120-140 férőhelyes előadótermet. A stúdiótermet egy folyosóval összekötik a színház épületével.

 

\"Tamási
Fotó: Vargyasi Levente


A megyei és városi önkormányzat közötti jó együttműködési viszonynak köszönhetően a Háromszék Táncegyüttes Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalától is kap részfinanszírozást, valamint a leépítések elkerülése végett a városi fennhatóság alatt levő Tamási Áron Színház átvette a táncegyüttes keretében működő M Stúdiót. „A további tervek között az is szerepel, hogy a város elindítsa a végrehajtást a Szakszervezetek Művelődési Házában, amely óriási adósságot halmozott fel az önkormányzat felé” – tájékoztatott Antal Árpád András, rámutatva, hogy ez az épület is lassan tönkremegy, ugyanis a tulajdonosok nem fektetnek be, csak a bérből kapott bevételt élik fel. „Kár lenne, ha ez az épület is romossá válna, holott felújítása által be lehetne és be is kellene kapcsolni a város kulturális életébe” – mutatott rá a város vezetője.


A polgármester ugyanakkor elmondta, továbbra is pereskedik az önkormányzat a mozi épületét bérlő brassói céggel, amely nem hajlandó átadni a városnak az ingatlant, holott erre kormányhatározat is van. A Művész moziban az Andrei Mureşanu Színház kapna helyet, ugyanakkor a filmvetítések újrakezdését is tervezik.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata kitiltotta a szerencsejátékokat és a sportfogadást a város lakóövezeteiből
2026.04.24

Ezek a tevékenységek kizárólag a város Brassó felé vezető kijáratánál található ipari övezetben lesznek engedélyezve

Egész évben folyamatosan zajlik a közterek tisztítása Sepsiszentgyörgyön
2026.04.21

Sepsiszentgyörgyön a köztisztasági feladatok elvégzése nem időszakos, nincs kiemelt tavaszi nagytakarítás, hiszen a TEGA Rt. folyamatosan végzi ezt a feladatot: a várost érintő takarítási munkákról leginkább az időjárás szokott dönteni.

5. SepsiBook: Könyves örömünnepre készülünk
2026.04.02

Sokrétű és változatos programmal, erőteljes háromszéki szerzői és alkotói jelenléttel, a magyar és a román írott kultúrát képviselő jeles meghívottakkal, élményekre épülő műhelymunkákkal, műfajok közti bátor átjárással várja közönségét idén a SepsiBook. Az ötödik alkalommal sorra kerülő sepsiszentgyörgyi könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált május 14. és 17. között tartják a jól bevált helyszínen, a Sepsi Arénában.

Sepsiszentgyörgyön is ünneplik a Nemzetközi Roma Napot
2026.04.01

2026. április 8-án nemzeti ünnepre készül az őrkői roma közösség. A roma népcsoport nemzeti ünnepét 1990 óta ünneplik világszerte minden év április 8-án. Az első Roma Világkongresszusra 1971-ben került sor, ekkor jelentették ki a roma nemzet tagjai, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd.

33. Szent György Napok: Színpadi fellépők és koncertek
2026.03.31

A 33. Szent György Napok idén is bővelkedik zenei élményekben: a háromnapos fesztiválhétvégén a helyi műkedvelő csoportok fellépését követően változatos zenei zenei stílusokat képviselő zenekarok várják a közönséget kezdve tehetséges zenekarok fellépéseig kínál színes kínálatot. A Főtéren felállított színpad napközben a korábbi közösségi színpad szerepét tölti be, este hét óra után helyi és erdélyi együttesek dübörögnek.