Markó: ezt a könyvet nem én írtam
2009.05.22
Teltházas könyvbemutatóra került sor csütörtökön a megyei könyvtár “kék-termében”: Markó ismertette a nevével jegyzett “Egy irredenta mindennapjai” kötetet. Kányádi versekkel startolt az esemény, majd Bogdán László és Markó Béla nosztalgiázó hangulatban mutatták be a titkosszolgálatok “szörnyirodalmának” titulált megfigyelői jegyzékek gyűjteményét. A könyv a költő Markó tevékenységének 1986-89 közötti időszakát öleli át. Az is kiderült, a szeku a magánéletet tekintve prűd volt.
A dokumentumkönyv sokak számára ismerős időket idéz. A szerző sietett leszögezni, a könyvet nem ő írta, ő csak az előszóval és a magyar fordítás finomításában, korhűvé tételében jeleskedett. A munka többi része a szekut “dicsérik”, az elkészült jelentéseket ők készítették és finanszírozták. Bogdánnal (aki maga is szereplője a könyv cselekményeinek) rámutattak, a telefonlehallgatás műfaja jelentős erőfeszítést igényelt a titkosszolgálatoktól, elég ha csak a beszélgetések szövegértelmezését és románra fordítását nézzük. Hatalmas apparátus állt azonban a szövegértelmezési feladatok elvégzésére, cinikusan megemlítették: a diktatúra utolsó időszakában csupán a szeku volt az egyetlen román intézmény, amely fordítóként magyar alkalmazottakat is foglalkoztatott.
Helyi vonatkozásként szóba került az 1987-es sepsiszentgyörgyi robbantás is, amelyet a jelenlevők egyhangúlag a titkosszolgálatok provokációjának, diverziókeltésének bélyegezték.
“Paranoid diktatúra totális ellenőrzésre törekedett” - fejtette ki Markó. A társadalom két részre oszlott, az egyik fél figyelte a másikat. Szó esett a szeku különböző módszereiről is, széles a skála: a megfigyeléstől, a verésen keresztül a likvidálásig. “A megfélemlítésekkel a rendszer az emberek magányérzetét igyekezett növelni: ez a kollektív magány időszaka volt” - így Markó.
A szerző arról is beszélt, politikusként mit jelent számára ez a könyv: értelmezése szerint a társadalomnak joga van tudni vezetőinek múltját. Zsarolható-e, megfélemlíthető-e. Megjegyezte, szomorúnak tartja, hogy 2O évvel a diktatúra bukása után, még mindig a szeku adja a jelen politikusainak erkölcsi bizonyítványát.
A dokumentumkönyv sokak számára ismerős időket idéz. A szerző sietett leszögezni, a könyvet nem ő írta, ő csak az előszóval és a magyar fordítás finomításában, korhűvé tételében jeleskedett. A munka többi része a szekut “dicsérik”, az elkészült jelentéseket ők készítették és finanszírozták. Bogdánnal (aki maga is szereplője a könyv cselekményeinek) rámutattak, a telefonlehallgatás műfaja jelentős erőfeszítést igényelt a titkosszolgálatoktól, elég ha csak a beszélgetések szövegértelmezését és románra fordítását nézzük. Hatalmas apparátus állt azonban a szövegértelmezési feladatok elvégzésére, cinikusan megemlítették: a diktatúra utolsó időszakában csupán a szeku volt az egyetlen román intézmény, amely fordítóként magyar alkalmazottakat is foglalkoztatott.
Helyi vonatkozásként szóba került az 1987-es sepsiszentgyörgyi robbantás is, amelyet a jelenlevők egyhangúlag a titkosszolgálatok provokációjának, diverziókeltésének bélyegezték.
“Paranoid diktatúra totális ellenőrzésre törekedett” - fejtette ki Markó. A társadalom két részre oszlott, az egyik fél figyelte a másikat. Szó esett a szeku különböző módszereiről is, széles a skála: a megfigyeléstől, a verésen keresztül a likvidálásig. “A megfélemlítésekkel a rendszer az emberek magányérzetét igyekezett növelni: ez a kollektív magány időszaka volt” - így Markó.
A szerző arról is beszélt, politikusként mit jelent számára ez a könyv: értelmezése szerint a társadalomnak joga van tudni vezetőinek múltját. Zsarolható-e, megfélemlíthető-e. Megjegyezte, szomorúnak tartja, hogy 2O évvel a diktatúra bukása után, még mindig a szeku adja a jelen politikusainak erkölcsi bizonyítványát.
Fotók: Henning János