hu
 
Szerda, 2024. Július 31.

Gyökeresen megújítják az idei Szent György Napokat

2015.01.16

Idén új koncepcióval jelentkezik a Szent György Napok, jelentette be sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester, aki elmondta, hogy arra a következtetésre jutottak, hogy a 2014-es évi Szent György Napok már nem tudott újat hozni, ugyanakkor kinőtte a kereteit, ezért újra kellett azokat gondolni. A polgármester úgy értékelte, hogy a költségvetési nyomás hatására a szervezők kevesebb pénzből több programot próbáltak előállítani és ez óhatatlanul a minőség rovására ment. Éppen ezért úgy gondolják, hogy itt az ideje az újrakezdésnek, gyökeres váltatásokkal akarják megújítani a rendezvényt.


„Ugyanakkor olyan visszajelzések érkeztek a szentgyörgyiektől, hogy azt szeretnék, hogy a Szent György Napoknak ne annyira fesztivál jellege legyen, hanem sokkal inkább városünnep, ami elsősorban a helyi embereknek a helyi emberekről szól. Éppen ezért az idei Szent György Napokat egy új koncepció mentén alakítjuk ki, mely céljaiban és tartalmában egyaránt jobban hasonlít az eredeti városünnep koncepcióra, azaz szerényebb lesz, de tartalmasabb és inkább értékhordozó. Ennek ellenére nem lesz rétegrendezvény, mert egyrészt nincsen hiány rétegrendezvényekből a városban, és a Szent György Napok mindenkié, tehát igény van a tömegrendezvényekre is.” – fejtette ki a polgármester.


Antal Árpád arra is kitért, hogy véleménye szerint tavaly egészen sajnálatos módon Grubisics Levente nem helyénvaló módon kezelte a Szent György Napok szervezési stílusával és tartalmi elemeivel kapcsolatos kritikai észrevételeket, helytelenül és sajnálatos módon listázásról beszélt az észrevételek megfogalmazóival kapcsolatosan. „Én ezt akkor is hibának tartottam és most is annak tartom, ezért az ő nevében is szeretnék elnézést kérni azoktól, akiket ez érintett, akik emiatt megbántva érezték magukat”- mondta Antal Árpád.


A Szent György Napok szervezését idén a Városimázs Iroda fogja lebonyolítani, őket fogja segíteni a korábbi szervezőcsapat, tanácsokkal és munkával egyaránt és megszűnnek a titulusok is. A kulturális programok tekintetében a helyi kulturális intézményekkel együtt fogják kialakítani és a meghívottak listáját is egy szakemberekből álló bizottság hagyja majd jóvá. Ezzel a rendezvényt szinte teljes mértékben visszaviszik a Polgármesteri Hivatal intézményi keretei közé.


A 2015-ös Szent György Napok alatt sokkal kisebb lesz a programszám, a tavalyi évhez képest nagyjából feleannyi programpont lesz, de jobban kiválogatják a programokat, kevesebb fellépő lesz, de nagyobb neveket szeretnének elhozni. A B színpad megszűnik, helyette gyermekváros lesz, ahol egész nap a gyermekeknek és a családoknak szerveznek programokat. Még nem született döntés arról, hogy a gyermekvárosban engedélyezzék-e az elektromos játékokat, ezzel kapcsolatosan megoszlanak a vélemények, vannak, akik csakis hagyományos játéktérben gondolkodnak, de nagyon sok szülő szeretné, ha a gyermekeik kivehetnék a részüket a környéken egyébként általában elérhetetlen és a gyerekek körében igen kedvelt vidámpark élményből. A polgármester ezzel kapcsolatban várja a szentgyörgyi szülők véleményét.


Idén a bóvliárusok nem kapnak helyet a vásárban. Eddig azért biztosítottak nekik helyet, mert költségvetési szempontból egyfajta szükséges rossznak tartották, részvételük kiesése azonban jelentős űrt okoz a rendezvény költségvetésében, ezt úgy korrigálják, hogy kevesebb program lesz és az önkormányzat növeli a rendezvény pénzügyi támogatását. Marad a Kultúrkert, mert azt sikerként értékelik, de ez is visszatér eredeti formájába, kevesebb és minőségibb programpontokkal jelentkezik.
A 2015-ös Szent György Napokat április 24. és május 3. között tartják.

Biztonsági intézkedések a pikniktüzek elkerülése érdekében
2024.07.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy ebben az időszakban a szárazság, a száraz növényzet és a magas hőmérséklet miatt fokozottan magas a tűzveszély.

Kezdetét vette a Com’ON Sepsi hatodik kiadása: Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja ismét várja a kezdeményező fiatalokat.
2024.07.22

A Com’ON Sepsi ismét meghirdeti ifjúsági részvételi programját, amelynek keretében fiatalok informális csoportjai különféle projekteket valósíthatnak meg Sepsiszentgyörgy területén.

Gyors, biztonságos és környezetkímélő közlekedés Sepsiszentgyörgyön
2024.07.19

Ki ne szeretne hatékonyan, biztonságosan és kényelmesen eljutni a város egyik pontjából a másikba, legyen szó ügyintézésről, bevásárlásról, sportolásról vagy kikapcsolódásról? Mostantól ez bárki számára elérhetővé válik, hiszen indul a közösségi kerékpárkölcsönző rendszer és bővül a közszállítás.

16. Sportnapok – AKTÍV Sepsiszentgyörgy
2024.07.10

Egy év kihagyás után, 2024. szeptember 20-án újból elrajtol a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok.

Idén is népszerű volt a SepsiClassic a közönség körében
2024.07.09

Vasárnap ért véget a másodjára megrendezett komolyzenei fesztivál Sepsiszentgyörgyön.