hu
 
Szerda, 2026. November 04.

2014-12-18: Átmenetben - Henning János új kiállítása

2014.12.18

Újabb kiállítással jelentkezik  Henning János fotóművész, aki a Játék évében készült fotósorozatában a  színészi állapot köztes arcait villantja fel. Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program ebben az évben a játékra, a színházra, az előadó-művészetre fektette a hangsúlyt, a tárlat pedig az idei tematikus év lezárásának is tekinthető. Az Átmenetben című sorozat a Thália metamorfózisa megnevezést is viselhetné. A fényképész az öltöző árnyékából figyeli, amint a Tamási Áron Színház társulatának tagjai újra felöltik hétköznapi önmagukat: a tárlat anyaga a közönség számára ismeretlen és hozzáférhetetlen térben, az öltözőben készült. A kiállítás megnyitóját december 23-án, kedden 19 órától az Új Stúdió előcsarnokában tartják.

„Állapotok közt lengő folytonos elengedés-visszatérés tánc a színház. Rögzíthető-e benne az átalakuló arc, az átélés kiengedésének momentuma? Felmutatható-e az átérés? És mi lehet a köztes időben? Rejtelmes csend, év-milliomodokig terjedő csillagtáv. Mi a miénk valójában ebből? És meddig a sajátunk? Ki az, ami az enyém? És, meddig az? Hol az arcom? A megszállott hitű állapot végén, magamra találok-e újra és újra? Sem más, sem magad nem vagy: e töredékben ez a megrendítő. Aztán a keretbe rendeződés: az én határai közé való visszatérés. Helyre tenni a kibillent valót, újjászületve. Vagy nem tenni helyre. Lehet-e mindennap átjárni? Lehet-e mindennap magamnál lenni?" – írja a kiállítás katalógusának előszavában Prezsmer Boglárka dramaturg.


 

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.

Új online felület a lakónegyedi parkolóhelyek igénylésére és bérbeadására Sepsiszentgyörgyön
2026.10.26

A versenytárgyalás és parkolóhelyek bérbeadási folyamata online zajlik