hu
 
Szerda, 2024. Július 31.

2014-09-30: Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok Sepsiszentgyörgyön

2014.09.30

Sepsiszentgyörgy második alkalommal kapcsolódik be a Filmtett Egyesület rendezvényébe, a Filmtettfeszt Magyar Filmnapokba. Idéntől egyébként tíz városban zajlik a tizennégy éves múltra visszatekintő rendezvény. Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban október 3-5. között zajlanak a vetítések, a programokra a belépés ingyenes.


A városonként két, három vagy négy napos program olyan nemzetközi fesztiválsikereket tartalmaz, mint a Szász Attila rendezte A berni követ, vagy a könnyed vígjáték műfaját képviselő a Megdönteni Hajnal Tímeát (r. Herczeg Attila). De nem láthatta korábban az erdélyi moziközönség a Couch Surf-t, Dyga Zsombor filmjét sem, és az Isteni műszak (r. Bodzsár Márk) csupán a kolozsvári TIFF nézőihez jutott el mostanig. A dokumentumfilmek közt is több újdonság szerepel, köztük Halász Glória Dr. Lala című filmje, amely egy bohócdoktor megható portréja, a vetítés után közönségtalálkozó lesz a film szereplőjével és készítőjével. Az Overdose – Vágta egy álomért (r. Ferenczi Gábor) a legendás magyar versenyló és a vele kapcsolatban álló szereplők története.

Szintén premier, ám ezúttal a legkisebbeket szólítja meg: a 14. Filmtettfeszt hét városban vetíti a Bogyó és Babóca 3. – Játszótársakat, a népszerű rajzfilmsorozat harmadik évadját, amely augusztus végén került a magyarországi mozikba.
A 14. Filmtettfeszt idei filmválogatásai megtekinthetőek lesznek október 2. és 5. között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon, Nagyszebenben, Nagybányán, illetve idén először Kovásznán, Kézdivásárhelyen és Besztercén is.
Sepsiszentgyörgyi szervezők: Kónya Ádám Városi Művelődési Ház, MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program.
Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban zajlanak a vetítések az alábbi program szerint:

 

 

Október 3., péntek
18:00 órától Filmtett-rövidek
Bács Ildikó: Hinta (2014, 7')
Cibulya Nikol: A te apád (2014, 10')
Fazekas Gyöngyi: Saudade (2014, 10')
Klopfstein-László Bálint: Márió (2014, 10')
Kruppa Noémi: Bestiárium (2014, 50')
Molnár Luca Anna, Debreczeni Zoltán: Albérlők (2014)
Juhász Ariella, Rózsa Noémi: Mindennapok (2014)
Nagy Klementina: Kikelő (2014)
Kocsis Alexandra, Kőszegi Tamás: Vihar (2014)
19:00 órától dokumentumfilm: Ferenczi G: Overdose – Vágta egy álomért (2013, 73', felirat: RO, 12+)
20:00 órától nagyjátékfilm: Bodzsár Márk: Isteni műszak (2013, 107', felirat: RO, 16+)

Október 4., szombat

17:30-tól erdélyi rövidek
Székely Előd, Fekete Lajos: Akasztófa (2014, 9')
Ugron Réka: Amit gondolok az egészről (2014, 19')
Molnár Ferenc: Hamburger (2014, 8')
Köllő Ildikó: Leltár a pasim jó cselekedeteiről (2014, 3')
Nagy Orsolya: Lepkegyűjtő (2014, 5')
Visky Ábel: Maflicsek (2014, 14')
Bartincki Tamara: Szmájli (2014, 9')
Gábor Lóránd: Zoltán (2014, 12')
19:00 órától dokumentumfilm: Halász Glória: Dr. Lala (2014, 57', felirat: RO, 12+) – utána közönségtalálkozó a film szereplőjével és készítőjével.
21:00 órától nagyjátékfilm: Dyga Zsombor: Couch Surf (2013, felirat: RO, 16+)

Október 5., vasárnap

10:00 órától vetítés gyerekeknek:
Antonin Krizsanics, M. Tóth Géza: Bogyó és Babóca 3. – Játszótársak (2014, 70')
11:30-tól ifjúsági film: Mátyássy Áron: Berosált a rezesbanda (2012, 72', 12+)
16:30-tól magyar rövidek a 11. Jameson CineFestről
Mojzes Milojev Zsanett: Vénusz átvonulás (2013, 14')
Breier Ádám: Marea (2014, 15')
Nagypál Orsi: Kispárizs (2014, 13')
Hörcher Gábor: Ricsi (2014, 15')
Felvidéki Miklós: Fly Me To The Moon (2014, 5')
Varga Petra: Vannak szomszédaim (2014, 4')
Ruska László, Ringeisen Dávid: Papírvilág (2014, 3')
18:00 órától nagyjátékfilm: Szász Attila: A berni követ (2014, 76', felirat: RO, 12+)
20:00 órától nagyjátékfilm: Herczeg Attila: Megdönteni Hajnal Tímeát (2014, 100', felirat: RO, 16+)

 



 

 

Biztonsági intézkedések a pikniktüzek elkerülése érdekében
2024.07.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy ebben az időszakban a szárazság, a száraz növényzet és a magas hőmérséklet miatt fokozottan magas a tűzveszély.

Kezdetét vette a Com’ON Sepsi hatodik kiadása: Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja ismét várja a kezdeményező fiatalokat.
2024.07.22

A Com’ON Sepsi ismét meghirdeti ifjúsági részvételi programját, amelynek keretében fiatalok informális csoportjai különféle projekteket valósíthatnak meg Sepsiszentgyörgy területén.

Gyors, biztonságos és környezetkímélő közlekedés Sepsiszentgyörgyön
2024.07.19

Ki ne szeretne hatékonyan, biztonságosan és kényelmesen eljutni a város egyik pontjából a másikba, legyen szó ügyintézésről, bevásárlásról, sportolásról vagy kikapcsolódásról? Mostantól ez bárki számára elérhetővé válik, hiszen indul a közösségi kerékpárkölcsönző rendszer és bővül a közszállítás.

16. Sportnapok – AKTÍV Sepsiszentgyörgy
2024.07.10

Egy év kihagyás után, 2024. szeptember 20-án újból elrajtol a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok.

Idén is népszerű volt a SepsiClassic a közönség körében
2024.07.09

Vasárnap ért véget a másodjára megrendezett komolyzenei fesztivál Sepsiszentgyörgyön.