hu
 
Szerda, 2026. November 04.

2014-08-28: Földutakat aszfaltoz az önkormányzat

2014.08.28

Sepsiszentgyörgyön vannak még olyan utcák, melyek a város fennállása óta nem voltak leaszfaltozva. Ezek között vannak újonnan létrejött utcák, de sok esetben a régi városrész több száz éves utcáiról van szó.
„Sepsiszentgyörgy önkormányzata az idén 10 millió lejt kapott útjavításra a központi kormányzattól az RMDSZ közbenjárására” – jelentette be Antal Árpád András polgármester csütörtöki sajtótájékoztatója keretében. Ebből a pénzből még ebben az évben, szeptember hónap folyamán elkezdik a következő földutak aszfaltozását: Cserey Jánosné, Aschermann Vendrei Ferenc (belső Váradi), Csorgó utca, Irinyi János, Gát, Malomgát, Hóvirág, Kender, Őrkő utcákat és a Vadász utca felső szakaszát.
Jövő évben szintén sor kerül földutak aszfaltozására. Ekkor a város nyugati részén, a Rózsák, a Tölgyfa, a Debren és az Orbán Balázs utcákban építetnek aszfaltutat.
2010 óta a következő utcákban aszfaltozták le a földutakat: Ősz, Tavasz, Gyertyánffy Ferenc, Forrás, Munkás, Zöld Péter, Dózsa György utcákban.

Új aszfaltút a Munkás utcában

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.

Új online felület a lakónegyedi parkolóhelyek igénylésére és bérbeadására Sepsiszentgyörgyön
2026.10.26

A versenytárgyalás és parkolóhelyek bérbeadási folyamata online zajlik