hu
 
Hétfő, 2026. Március 16.

2014-06-23: Nyilvános liciten a mezőgazdasági külterületek

2014.06.23

Június 1-jétől új feltételrendszer szerint adhatják el tulajdonosaik a mezőgazdasági tevékenységekre alkalmas, Sepsiszentgyörgyhöz tartozó külterületeiket, ugyanis most jelent meg az ezt szabályozó 2014/17-es törvény alkalmazási módszertana.


Kerekes Ferenc, a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala keretében működő mezőgazdasági nyilvántartó iroda munkatársának tájékoztatása szerint, bármiféle mezőgazdasági külterület eladásának alapfeltétele, hogy a tulajdonos bemutassa a telekkönyvi kivonatot, amellyel bizonyítja, hogy övé a telek. A tulajdonosnak ezután egy kérelmet kell kitöltenie, amelyben a személyes és az eladandó terület adatai mellett azt is fel kell tüntetnie, mennyi pénzért adná el a területet. A kérés mellé több hitelesített dokumentumot is kell csatolni. Miután ez megtörtént, az iktatás dátumától kezdődő 24 órán belül az eladó terület hirdetése 30 napra megjelenik a városháza honlapján, illetve az ügyfélfogadó iroda hirdetőablakában.


Amennyiben a tulajdonos a közjegyzőtől hoz egy olyan papírt, amellyel bizonyítja, hogy az elővásárlási joggal rendelkezők nem tartanak igényt az adott földterületet megvásárlására, 30 napnál kevesebb ideig hirdetik meg a szóban forgó mezőgazdasági területet. Kerekes Ferenc elmondása szerint ez nehezebb eset, hiszen a tulajdonosnak kétségbevonhatatlan módon kell bebizonyítania, hogy senki sem él az elővásárlási jogával. Az elővásárlási jog elsősorban a terület esetleges társtulajdonosát illeti meg, utána jön a bérlő, a szomszéd és végül az állam.


Miután a városháza kifüggesztette a hirdetést, azt 3 munkanapon belül továbbítja a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatósághoz, itt kell jóváhagyni az eladási kérelmet. Amennyiben 30 nap leforgása alatt senki nem jelzi a polgármesteri hivatalnál, hogy megvásárolná a területet, úgy a városháza ad egy igazolást, hogy a törvény által szabályozott procedúrákat betartották, így az eladás megtörténhet a szabad piacon. Egy feltételnek azonban eleget kell tenni: ugyanannyiért adhatja el a tulajdonos a földet, amennyiért eredetileg meghirdették. Ugyanakkor a városháza kiállít egy bizonylatot, amelyben a rendelkezésére álló információk alapján megállapítja, van-e avagy nincs szükség a Kovászna Megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóságtól is egy speciális engedélyre, amely tanúsítja, hogy az adott telken nem folyik régészeti ásatás.
A mezőgazdasági nyilvántartó iroda ősszel számít nagyobb forgalomra. Bár a törvény bevezetése megnehezíti az eddigi eljárást, az önkormányzat megtesz mindent annak érdekében, hogy gördülékenyen menjen az ügyintézés. A szükséges iratok jegyzéke, a kitöltendő űrlapok, valamint a kitöltési útmutató megtalálható a polgármesteri hivatal 4-es szobájában, ahol naponta 8 és 14 óra között, csütörtökön 16 óráig fogadják az ügyfeleket. A 0267 316 957-es telefonszámon is lehet információt kérni, a 140-es mellékállomáson.


Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani

Természet női szemmel
2026.03.10

A Vadon Egyesület harmadik alkalommal szervezi meg a „Természet női szemmel” című fotókiállítást, amelynek megnyitójára 2026. március 12-én, csütörtökön 17 órától kerül sor a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény épületében (Sepsiszentgyörgy, Gróf Mikó Imre utca 11. szám). A rendezvény ingyenesen látogatható.

Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.03.10

Az ötnapos programsorozatba a város különböző egyházi és kulturális intézményei, egyesületei olyan tevékenységekkel kapcsolódnak be, mint például Honleányképző program, múzeumpedagógiai foglalkozás, előadások, kokárdakészítő műhely, tárlatvezetés, filmvetítés, emlékfutás és a Sepsi Pilvax irodalmi kávéház.