hu
 
Csütörtök, 2026. November 05.

Sepsiszentgyörgyön fontos a lakosság véleménye

2009.04.02


Sepsiszentgyörgyön fontos a lakosság véleménye

Lakónegyedi népszavazásokat szeretne bevezetni Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, ahol elmondta, az első ilyen jellegű konzultációt a dollárpiac felújítása kapcsán szervezik. Az elképzelések szerint május 10-én az érintett utcák lakói igennel vagy nemmel szavazhatnak az előzetesen bemutatott átalakítási tervről. Amennyiben az igenek lesznek többségben, a terv kivitelezésére licitet hirdetnek, ha a nemek lesznek többségben, akkor az önkormányzat megjavítja a környék utcáit és parkolóit, valamint rendbe teszi a zöldövezeteket és a játszóteret. Mint ismeretes, a dollárpiacnál felszámolnák a standokat, (és átköltöztetnék a Domb és a Vasile Goldiş útkereszteződésnél levő kihasználatlan területre), helyébe bevásárlóközpont épülhetne, azzal a feltétellel, hogy a cég vállalja a környék rendezését is. “Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire tartják fontosnak a lakók véleményüket kinyilvánítani, ha sikeres lesz, akkor rendszeresen szervezünk ilyen lakónegyedi népszavazásokat. Iskolákban vagy óvodákban szerveznénk meg, személyi igazolvánnyal lehetne szavazni” – mondta Antal Árpád András.



A város vezetője beszámolt arról, hogy elkezdték a régi játszóterek felszámolását, a kiálló vasakat összeszedték, idén pedig 12-15 új játszóhelyet alakítanak ki a gyerekeknek, ezt belefoglalták a költségvetésbe is. Ugyancsak megkezdték a régi távfűtési rendszer itt-ott megmaradt, kiálló csöveinek a begyűjtését. 



A fűtési rendszerek kapcsán Antal Árpád András elmondta, hogy 2009-2010-ben 100 milliárd régi lejt fordítanának a tömbházak hőszigetelésére. Arról is tájékoztatott, hogy ettől az évtől a lakosságnak a munkálatok 20 százalékát kell kifizetnie az eddigi 30 helyett, az önkormányzat 30, a kormány 50 százalékot finanszíroz.  A polgármester arra kérte a lakosságot, hogy várják meg, amíg bekerülnek a hőszigetelési programba, mert az egyénileg elvégeztetett munkálatok hosszú távon drágábbak, nem elég hatékonyak és esztétikailag is rontják a városképet. Az elkövetkező két-három évben az önkormányzat prioritásként kezeli a hőszigetelési programot – mondta Antal Árpád András. Idén várhatóan a Dália, 1918. December 1., a Jövő, a Szorgalom, a Császár Bálint, a Lendület, az Ág utcák tömbházainak egy része kerül be a programba, összesen 2000 lakásról van szó. A Császár Bálint és az Ág utcai tömbházak esetében a tervek már készülnek, ez 630 lakás hőszigetelését jelenti.



A városban kitört hajtási jogosítványok körüli korrupciós botrány kapcsán a polgármester elmondta, álláspontot kértek az ügyészségtől. Mint ismeretes a városháza egy alkalmazottja gyanúsított az ügyben, őt ideiglenesen áthelyezték és jóváhagyták fizetés nélküli szabadság-kérelmét. „Szeretném, ha a kivizsgálás ideje alatt ez az alkalmazott nem dolgozna az adó-osztályon, amíg ki nem derül, hogy visszaélt-e a feladatköréhez tartozó információkkal. Az eset rendkívül súlyos, a polgármesteri hivatal hitelét is rombolja, az intézményben semmilyen szinten nem tűröm el a korrupciót” – hangsúlyozta Antal Árpád András.



Antal Árpád András beszámolt arról is, hogy az Olt Turisztikai RT vezetőitől ajánlatot kapott a város a sugásfürdői vendéglő, mofetta és kezelőbázis megvásárlására.  A polgármester elmondta, többször is kérte már a tulajdonos részvénytársaság vezetőit, hogy adják el Sepsiszentgyörgynek a sugásfürdői ingatlanjaikat, mert szeretnék a fürdőtelepet modernizálni.
 

 

Vendégprogramok az M Studiónál
2026.11.04

November folyamán három izgalmas előadás, illetve további érdekes programok várják az érdeklődőket a táncstúdióban. A Delazero Egyesület, a Tangaj Collective illetve a dancEUAprojekt keretében érkezik vendégjáték Sepsiszentgyörgyre. Jegyek kaphatók az In Time oldalán.

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.