hu
 
Szerda, 2026. November 04.

Tanácsülés: Interaktív táblák az iskoláknak

2014.03.28

Tegnap tartották a márciusi soros tanácsülést Sepsiszentgyörgyön, amelyen elfogadták a város és a brassói Zsidó Közösség közötti partnerszerződés megkötéséről szóló tanácshatározatot.

Idén egy Holocaust-emlékparkot létesítenek, amelyhez az önkormányzat 35 500 lejes támogatással járul hozzá. A létesítmény a zsidó közösség tulajdonát képező Vojkán utcai telken lesz, szintén itt az izraelita temetőben található egy, még az 1950-es ’60-as években felállított emlékmű, ennek felújításáról később dönt az önkormányzat.

Támogatják a Székely Mikó Kollégium Alapítvány kezdeményezését, miszerint ebben az évben a Kálvin-térre Kálvin János szobrát állítsák. A költségek felét, 63 ezer lejt, a város állja. Módosították a sepsiszentgyörgyi tanács, a megyei tanács, a marosvásárhelyi Studium Alapítvány és a dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház által kötött partnerségi szerződést, amely az orvosi szolgálati lakások megépítésére vonatkozik: ezentúl a különböző infrastrukturális munkálatokat mindenik önkormányzatnak csak a saját területén kell elvégeznie.

A tanácsosok megszavazták azt a tervezetet is, amely alapján kérelmezhetik Kovászna Megye Tanácsától, hogy a 121C megyei útszakasz kezelése kerüljön át Sepsiszentgyörgyhöz, hiszen eddig a Sugásfürdőre vezető út a megyei önkormányzathoz tartozott. Támogatják a városi közoktatási intézmények interaktív táblákkal történő felszerelését is. Két módon juthatnak hozzá ezekhez a tanintézmények, illetve az osztályok. Az önkormányzat 50 százalékos részfinanszírozással támogatja az igénylést, de ebben az esetben az iskoláknak saját jövedelmükből kell állniuk a fennmaradó összeget, nem közpénzből. A második lehetőség arról szól, hogy az iskoláknak, illetve osztályoknak be kell iratkozniuk egy 40 napig tartó szelektív hulladékgyűjtési versenybe, és a legügyesebbek önrész nélkül juthatnak hozzá az interaktív táblákhoz, illetve projektorokhoz. A gyűjtőakció partnere a Tega Rt.

Vendégprogramok az M Studiónál
2026.11.04

November folyamán három izgalmas előadás, illetve további érdekes programok várják az érdeklődőket a táncstúdióban. A Delazero Egyesület, a Tangaj Collective illetve a dancEUAprojekt keretében érkezik vendégjáték Sepsiszentgyörgyre. Jegyek kaphatók az In Time oldalán.

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.