hu
 
Szerda, 2026. November 04.

Elkészült a sportterem

2014.01.31

Tegnap teljes létszámmal kezdődött a sepsiszentgyörgyi önkormányzat soros tanácsülése. Borvíz utcai szolgálati lakások építéséről döntöttek, amelyek a Gyere haza program részét képezik majd, január 16-án a polgármesteri hivatal átvette a Berde Áron-iskola új sporttermét, ennek kezelési jogát átadták a tanintézménynek, ugyanakkor a várost Brassóval összekötő gyorsforgalmi út megépítéséről is tanácshatározat született.

Idén és jövőben tíz szolgálati lakást szeretne a városháza felépíteni a Sugásfürdő felé vezető Borvíz utca meghosszabbításánál kialakított terülten. Sztakics Éva alpolgármester tájékoztatása szerint öt ház idén, másik öt jövőben készülne el. Versenytárgyalást hirdetnek meg, építőcégek jelentkezését várják, a jelentkezési kritériumokat majd egy későbbi tanácsülésen ismertetik. Február 1-jétől életbe lépnek a hőenergia új referenciaértékei, ennek értelmében az ANL-s tömbházak fűtésére vonatkozóan ezentúl egy gigakalória ára 371,8 lej lesz, a lakosságnak pedig 308,40 lejbe fogják számolni a gigakalória értékét, a két érték között különbséget az önkormányzat fizeti. A földgáz esetében az érték pedig 299,84 lej/gigakalória, mindezekhez még hozzá kell adni az áfát. Tavaly év végén sikerült telekkönyveznie a városnak a Benedekmezőn található telket, amely Illyefalva adminisztratív területén található, de a város tulajdonába tartozik. A tegnap elfogadott határozattal három részre osztották fel a területet: 5 ezer négyzetméter maradt az ott található tábor számára, egy útszakaszt is kialakítanak, ugyanakkor a fennmaradó nagyobbik részt a Vadon Egyesületnek adták át ingyen használatra, itt a közeljövőben egy lovasiskola létesülne. 2009-ben a 211-es számú tanácshatározattal egy 330 négyzetméteres telket adtak át az Országos Befektetési Alapnak azzal a céllal, hogy egy 150 férőhelyes iskolai sporttermet építsenek. Az ingatlant január 16-án vették át, ezáltal átkerült a Berde Áron Gazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceum kezelésébe. Az összberuházás értéke közel egymillió euróra rúg.

Vendégprogramok az M Studiónál
2026.11.04

November folyamán három izgalmas előadás, illetve további érdekes programok várják az érdeklődőket a táncstúdióban. A Delazero Egyesület, a Tangaj Collective illetve a dancEUAprojekt keretében érkezik vendégjáték Sepsiszentgyörgyre. Jegyek kaphatók az In Time oldalán.

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.