hu
 
Szombat, 2026. Szeptember 05.

Még lehet jelentkezni Gyere Haza programra

2013.10.25

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által még 2009-ben meghirdetett Gyere haza! programra az igénylők december 20-ig benyújthatják a szükséges dokumentációkat, és a korábbi kéréseket is fel kell újítani. Az önkormányzat a város Sugásfürdő felé vezető kijárata mentén, egyhektáros területen 25 házhelyet biztosít a fiataloknak. Ingyen adják a háztervet és a 300 négyzetméteres telket is, amelyet tíz év után meg lehet vásárolni. A fiatalok három év alatt kell felépítsék a házat, és újdonság, hogy az, aki nagyobb udvart szeretne, mint az eredetileg megszabott 300 négyzetméter, az területet bérelhet pluszba. A kérvényezőket pontrendszer szerint rangsorolják, a párok tagjai 35 év alattiak kell legyenek, előnyt jelent a több gyerek, illetve az iskolai végzettség, amely a legtöbb pontot éri a pályázatban. Újdonság az is, hogy a fiataloknak a házépítés költségeinek már csak a 10 százalékát kell felmutatniuk, korábban ez az arány 55 százalék volt.

 

Összeállt a második MindFormers programja: nemzetközi előadók, tudomány, workshopok, fényinstallációk és világzene az egykori Cigarettagyárban
2026.09.01

Szeptember 16–19. között ismét megtelik élettel a sepsiszentgyörgyi egykori Cigarettagyár, ahol négy napon át tudományos és ismeretterjesztő előadások, interaktív workshopok, beszélgetések, nemzetközi fénykiállítás és sokszínű zenei program várja a közönséget.

Jelentkezhetnek az 50 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő sepsiszentgyörgyi párok!
2026.08.19

A közel 15 éve kezdődött hagyomány idén ősszel is folytatódik, amikor Sepsiszentgyörgy Önkormányzata köszönti azokat a párokat, akik idén ünneplik 50. vagy 60. házassági évfordulójukat, azaz arany- vagy gyémántlakodalmukat.

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templomban
2026.08.13

Augusztus 20-án 18 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templomban és annak udvarán. A program szentmisével kezdődik, a szertartást követően a műsor a templom udvarán folytatódik a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók.