hu
 
Szombat, 2025. Szeptember 13.

Az energiatakarékos város

2013.08.02

Cél a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése

Sepsiszentgyörgy 2011-ben csatlakozott az Európai Unió által javasolt Polgármesterek Szövetségéhez az Újratermelődő Energiaforrások nevű projekt részeként, amelynek célja, hogy 2020-ra – 1990-hez képest – 20 százalékkal csökkentsék a települések a szén-dioxid-kibocsátásukat, emellett az is prioritás, hogy 20 százalékkal növeljék az energetikai hatékonyságot.

Ez viszont kötelezettségekkel jár, egy tervet kellett kidolgozni ennek érdekében, ami azért fontos, mert enélkül a 2014-ben kezdődő uniós pályázati ciklusban már nem lehet bizonyos projektekre pályázni. Sepsiszentgyörgy számára a tervet egy brassói cég készítette el. 2008-as adatokat összesítve született egy kimutatás arról, hogy a municípium hatáskörébe tartozó kulturális, tanügyi, sport- és adminisztratív intézmények a különböző energiahordozókból (áram, gáz, víz) mennyit fogyasztottak, felmérték a gépkocsiparkot, beleértve a közszállítási vállalat gépparkját is. Becslés is készült arra vonatkozóan, hogy hány autó van a városban, mekkora a tranzitforgalom, ennek milyen hatása van a környezetre. Ugyanakkor felbecsülték az épületek állapotát is, a nyílászárók, falak, tetőszerkezetek helyzetét is megvizsgálták, hogy az energiaveszteséget tudják meghatározni. A dokumentáció idén áprilisban készült el, május 30-án fogadta el a tanács.

Ezen kimutatások alapján a célkitűzés az, hogy Sepsiszentgyörgy 2020-ig 20 százalékkal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást. A felmérés során összesen öt kategóriát vizsgáltak meg: az önkormányzat alárendeltségébe tartozó közintézmények épületei kerültek elemzésre, ugyanezek belső megvilágítását is górcső alá vették, hiszen bizonyított tény, hogy a belső terek, irodák nem megfelelő világítása az egészségre rossz hatással van, a dolgozók fáradtnak érezhetik magukat. A közterek, utcák megvilágítását is szemügyre vették, de a legfontosabb elem mégis az autós közlekedés optimalizálása, ezen belül is közszállítási vállalat buszparkjának a kicserélése lenne, hiszen ez az egyik legnagyobb szén-dioxid-forrás. A tanulmányban azt is megjegyzik, hogy a napelempark megépítésére vonatkozó nyertes pályázat biztosítani fogja az önkormányzat intézményei számára a belső világítást, és a köztéri, utcai megvilágítást is, bizonyos fokú energetikai függetlenséget adva a megyeszékhelynek. A városháza tervezi, hogy a következő uniós pályázati ciklus során integrált projekteket dolgoz majd ki, amely például iskolák teljes felújítására szolgálannak érdekében, hogy az energiaveszteség az intézményekben minél kisebb legyen.


Fotó: Vargyasi Levente

Még szeptember 15-ig jelentkezhetnek az 50 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő sepsiszentgyörgyi párok!
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata minden évben felköszönti az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat.

Szeptember 15-én kezdődik a Best of Sepsi második kiadásának jelölési időszaka
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata szeretné felfedezni és díjazni a város mindennapi hőseit

Új előadásokkal érkezik a 60 Plusz Akadémia 2025 őszén
2025.09.10

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében újra elindul a 60 Plusz Akadémia, amely idén ősszel is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek. A program célja, hogy lehetőséget nyújtson az idősebb korosztálynak a folyamatos tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít.

Parajdon zárja idei nagy sikerű turnéját a Gördülő Opera
2025.09.10

Parajdi állomással zárul Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperájának országjáró szabadtéri előadássorozata. A Magyar Állami Operaház ingyenes, magyar nyelvű produkciója 2025. szeptember 13-án Székelyföldön, a korábban természeti katasztrófa sújtotta Parajdon lesz megtekinthető.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.