hu
 
Szombat, 2025. Szeptember 13.

Elindult a jelentkezés a Székely Vágtára

2013.05.30

Újra nyeregbe hívják Székelyföld legjobb lovasait. Indul a jelentkezés az idei Székely Vágtára, a budapesti Nemzeti Vágta határon túli előfutamára. A tét ezúttal is a Nemzeti Vágtára való kijutás, a legjobb két lovas biztosan megmérettetheti magát a magyarországi versenyen. Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, egyben a Székely Vágta főszervezője a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: június 28-ig küldhetik el a lovasok a jelentkezéseket, a szabályzatban csak kisebb módosítások vannak, a versenypályán viszont finomítani kell, mert néhol veszélyes.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében július 13-án és 14-én lesz a Székely Vágta, az Eresztevényhez tartozó Óriáspince-tetőn. Már július 12-én megindul az élet a pincetetőn: érkeznek a versenyzők, akkor lesz a lovak orvosi vizsgája és az előfutamok kisorsolása is. Ahogyan az előző években is, a kulturális produkció főpróbáját is péntek este tartják.

Világzenei tánc-show a Vágtán

A Székely Vágta szervezői ebben az évben nem egy szokványos színpadi produkciót látnak vendégül: a TűzTánc a kultúrák és stílusok találkozásaként magyar népzenei motívumokban és afrikai ritmusokban, rigmusokban egyaránt gazdag. „Nem akarjuk összehasonlítani az eddigi és az idei kulturális előadásokat, de úgy gondoltuk, hogy ideje irányt váltani, és valami újszerűvel előrukkolni a Székely Vágtán. Ez az előadás egy új és érdekes tapasztalat lesz mindenki számára, és úgy gondolom, hogy a mércét is magasabbra állítjuk vele” – fogalmazott Sztakics Éva. A produkcióban egyedülálló módon afrikai vokál, néptáncosok, kortárs táncművész és tűzzsonglőrök együtt lépnek fel, melyet a vizuális elemek és hatások még inkább fokoznak. Látványvilágával, komoly művészeti értéket képviselő hangzásvilágával a TűzTánc új színfoltot teremt a magyar zenei palettán. A különleges anyag szerzői, és egyben a produkció szólistái, Bársony Bálint és Németh Gábor "Némo". Koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője. Hogy ki lesz a produkció neves szólistája, azt még nem árulták el a szervezők. Az biztos, hogy az eredeti felállásban éneklő Bognár Szilvia terhessége miatt nem tudja vállalni a fellépést. Bár lovas jelenet nem szerepel az előadásban, a fellépők szívesen fogadták az ötletet, hogy a helyi lovasok pár jelenet erejéig fellépjenek a produkcióban, a Háromszék Néptáncegyüttesből pedig 6-8 pár is csatlakozik hozzájuk. A szentgyörgyi önkormányzat három millió forintot nyert pályázaton a Nemzeti Kulturális Alaptól erre az előadásra.

Hamarosan összeáll a program is

Egyelőre csak programtervezet van, viszont van már néhány olyan programpont, amely egészen biztosan helyet kap a Székely Vágta két napján. Az előfutamok szombaton, a középfutamok és a döntő vasárnap lesz. A Székely Vágta megnyitójára szombaton, 12 órakor kerül sor, amelyen a háromszéki fogathajtók is részt vesznek. „Köztudott, hogy a térségben lovasaink inkább fogathajtásban jeleskednek, ezért mindenképpen szerettük volna ezt a hagyományt a Székely Vágtára is átmenteni, így színesítve a rendezvényt” – mondta az alpolgármester asszony. A programok közt helyet kap még lovasíjász bemutató, huszárbemutató, a Csíkmadarasi Népi Zenekar, ahogyan a testvérvárosi Mosonmagyaróvári Népi Együttes is. A TűzTánc szombat este lesz, a vasárnapi kulturális záróesemény egyelőre még egyeztetés alatt áll.

Élő közvetítés a Duna Televízióban

A nemzet televíziója idén is vállalja a Székely Vágta futamainak közvetítését, élőben szombaton 17:45 és 18:55 között jelentkeznek, vasárnap 17:30 és 18:55 között kapcsol élőbe a Duna TV.

A város lovával indul a szentgyörgyi versenyző

„A versenypálya egyik kanyarban kifelé lejt, amely nagyon veszélyes lehet, ezért mindenen felül az a legfontosabb, hogy a pályát tökéletesítsük a Vágta kezdetéig” – hangsúlyozta Sztakics Éva. Sepsiszentgyörgyöt ismét Bagoly Szabolcs képviseli majd, aki a városnak vásárolt lóval indul a megmérettetésen. A lovat a Vadon Egyesület vásárolta, azért, mert nem volt olyan ló, amellyel esély lenne rá, hogy Székelyföld legalább döntőközelbe kerüljön a Nemzeti Vágtán.

Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta: a székely székek bemutatkozója is kétnapos lesz, a legszebb standot felállító település pedig részvételt nyer a Nemzeti Vágtára.

A jelentkezés részleteiről

A Székely Vágta szabályzata annyiban módosult a tavalyihoz képest, hogy kikötésként került bele, hogy a települést képviselő lovas Kovászna, Hargita vagy Maros megyei lakhellyel kell rendelkezzen. Szigorítanak a szabályzat azon pontján, amely a lovakhoz való bejárást írja elő: ezután csak a lovas és a lóápoló mehet be a lovakhoz. A jelentkezési lapokat június 28., péntek, 15 óráig kell elküldeni.

További részletek a www.szekelyvagta.ro honlapon.


 

Még szeptember 15-ig jelentkezhetnek az 50 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő sepsiszentgyörgyi párok!
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata minden évben felköszönti az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat.

Szeptember 15-én kezdődik a Best of Sepsi második kiadásának jelölési időszaka
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata szeretné felfedezni és díjazni a város mindennapi hőseit

Új előadásokkal érkezik a 60 Plusz Akadémia 2025 őszén
2025.09.10

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében újra elindul a 60 Plusz Akadémia, amely idén ősszel is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek. A program célja, hogy lehetőséget nyújtson az idősebb korosztálynak a folyamatos tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít.

Parajdon zárja idei nagy sikerű turnéját a Gördülő Opera
2025.09.10

Parajdi állomással zárul Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperájának országjáró szabadtéri előadássorozata. A Magyar Állami Operaház ingyenes, magyar nyelvű produkciója 2025. szeptember 13-án Székelyföldön, a korábban természeti katasztrófa sújtotta Parajdon lesz megtekinthető.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.