hu
 
Szombat, 2026. Szeptember 26.

A 22. Szent György Napok számokban

2013.04.30

Antal Árpád András polgármester, Grubisics Levente fesztiváligazgató és Dancs Zsolt programigazgató kiértékelte a 22. Szent György Napokat. A hétvégi nézőszámokba nem mentek bele, csak úgy fogalmaztak, hogy legalább annyian voltak, mint a tavaly.

Antal Árpád polgármester a támogatóknak és a szentgyörgyieknek mondott köszönetet, a szervezőcsapat pedig prezentációban mutatta meg a kilencnapos rendezvény számadatait. A Szent György Napokon 284 program várta az érdeklődőket, ha ezt leosztjuk egy évre, szinte minden napra maradna egy rendezvény. 4872 jegyet értékesítettek, ez 15 teltházas előadást jelentene, ha leosztanánk. A rendezvénynek a magyar illetve a román profiloldalán összesen 6700 követője van, ez 30.000 elérést jelent. A sajtóirodában 136 hír készült, a sajtóban pedig 242 hír jelent meg. A sajtóirodában öt állandó munkatárs dolgozott, hét gyakornokot foglalkoztattak, a fotósoknál hat állandó fotós és két gyakornok dokumentálta az eseményeket, 170 fényképsorozat került fel a honlapra. 58 kisfilm született, és 43 médiapartner dolgozott azon, hogy mindenkihez eljusson a rendezvény híre. A szálláshelyek kihasználtsága Sepsiszentgyörgy 15-20 km-es körzetében 100%-os volt, 195 kereskedő kínálta portékáját a hétvégi vásáron, ebből 53 nyalánkságokat árult, 18-an jöttek vidámparkkal, a többiek ipari cikkeket árultak. A közvélemény szerint jó ötlet volt elköltöztetni a kézműves és ipari cikkek vásárát. A kézműves vásáron közel 200 kézműves vett részt, összképében pedig a vásár nagyon talált a Kultúrkerthez. A jurtákban 75.000 pohár sör fogyott el, 64.000 miccset és 1,5 tonna húst szolgáltak fel 2 tonna krumplival.

A Tega Rt.-nek köszönhetően 182 köbméter szeméttől szabadult meg a város, éjjel 3 és reggel 9 óra között 60 ember dolgozott azon, hogy reggelre tiszta legyen a központ.

A Szent György Napok honlapjának magyar változatára 23.349 egyéni látogató kattintott, a román verziót 5.760-an követték. Az elszármazottak webcam-en nézhették meg a koncerteket, öt kamera mutatta a helyszíneket.

A legnagyobb közönségszámot vonzó koncertek az Edda, a Voltaj, Smiley, a Zanzibár és a Neoton Família voltak, a legváratlanabb sikert pedig Péterfy Bori és a Love Band koncertje aratta. A programoknak 52 százaléka helyi produkció volt, egy késés volt a Szent György-téri színpadon a szervezőktől független okok miatt, az Autoliv színpadon pedig egyetlen koncert sem késett. Összesen 180.000 watt hangerő dübörgött a három nap alatt.

Az MTVA a csíksomlyói búcsú után a Szent György Napokat nevezte a legnagyobb közönséget megmozgató erdélyi rendezvénynek.
 

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege