hu
 
Szombat, 2026. Szeptember 26.

Lezárult az internetes szavazás

2013.02.22

Mint ahogy tavaly, idén is az új munkahelyek teremtése lenne első számú tennivaló a sepsiszentgyörgyiek véleménye szerint. Ez derült ki a megyeszékhely önkormányzata által kezdeményezett második internetes véleménynyilvánítás során.

A városháza honlapjának magyar nyelvű változatán közel ezer szavazat érkezett arra, hogy a tizenhárom városfejlesztési terület közül a városvezetésnek mivel kellene leginkább foglalkoznia, a 2013-as költségvetésből mire kellene a legnagyobb összeget fordítania. Három területet lehetett bejelölni, ebben az évben a városlakók szerint a legfontosabb a munkahelyek teremtése lenne, összesen 578-an (23,75%) választották ezt az opciót. Erős a városban élő fiatalok jelenléte, ugyanis második helyen végzett az ifjúsági és sporttevékenységek támogatásának kérelme, majdnem háromszáz szavazat érkezett erre. A véleményezők nem fordítanának sok pénzt a közvilágításra és a közszállításra sem. A román szavazatok is azt mutatják, hogy a munkahelyteremtés volna a legfontosabb a város számára, ezt követi az oktatás fejlesztése, illetve az ifjúsági és sporttevékenységek támogatása.

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta: a munkahelyteremtést az önkormányzat csak indirekt módon tudja befolyásolni, a Szépmezőre tervezett ipari park megépülésével a városvezetés reméli, hogy több száz munkahely lesz majd a megyeszékhelyen.

– Logikusnak tartom, hogy az ifjúsági és sporttevékenységek támogatása második helyen végzett, hiszen az emberek tudják, hogy a fiatalokban van a jövő. Az egészséges élethez elengedhetetlen a sport, az elmúlt években több városi iskola sportpályáját újítottuk fel, ezek működését kell még megszerveznünk. Sugásfürdőn is népszerűek a sípályák, és a Borvíz útja program révén sikerült megnyitnunk a szabadidőközpontot – sorolta Sztakics.

A szentgyörgyiek az infrastrukturális fejlesztéseket is fontosnak tartják, nagyon sok nyertes pályázata van a városnak, a felfordulás persze bosszúsággal jár, de másképp nem lehet az utcákat felújítani.

– A kultúra szintén sok szavazatot kapott, ez megerősít minket abban, hogy nem fölöslegesen tartjuk fenn, támogatjuk intézményeinket, hiszen ebben erősek vagyunk, és ez továbbra is fontos számunkra – mondta az alpolgármester. Sztakics Éva szerint a közszállítás vélhetőleg azért szerepel a lista végén, mivel kisváros, kevesen utaznak, de itt is történtek fejlesztések, modernebb buszokkal lehet közlekedni. A közvilágítást is korszerűsítették, szerződéskötés előtt áll az energiaparkos pályázat, amely az ország első önkormányzati tulajdonú napelemparkja lesz.

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege