hu
 
Szombat, 2026. Szeptember 26.

Jó adófizetők a sepsiszentgyörgyiek

2012.10.12

Ebben az évben is bebizonyosodott, hogy jó adófizetők a sepsiszentgyörgyiek. Október 1-je után már késedelmi kamatot számol fel a városi adóhivatal, a megyeszékhelyiek kétharmada azonban időben befizette a kért összeget. A magánszemélyek 77 százalékban törlesztették az épület-, illetve a területadót, a gépjárművek utáni illetéket 63 százalékban fizették be. A jogi személyek esetében ez az arány 59 százalék, ennyien tettek eleget adózási kötelezettségeiknek. Itt viszont rontják az arányt a felszámolás alatt lévő vállalatok, ugyanis a működő cégek 76 százalékban kifizették a közterheket. A tapasztalat az, hogy év végéig körülbelül 90 százalékban kifizetik a városlakók az adókat, ez az arány egyébként magasabb az országos átlagnál. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat egyelőre úgy döntött, hogy csak a sok tartozást felhalmozó jogi, illetve fizikai személyeknek küld felszólítást, mivel évente 200-300 ezer lejt költenek postai költségekre.

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege