Díjazták a családtörténeti esszépályázat résztvevőit

A miklósvári Kálnoky-kastély adott otthont szeptember utolsó szombatján a Kézfogás nevet viselő, Gróf Kálnoky Borisz által indított esszépályázat díjátadó ünnepségének. A közel egy éves pályázat záró momentumán mind a hét diák dicsérő szavak és hasznos tanácsok kíséretében vehette át jutalmát.

Tüdős S. Kinga történész a dolgozatok méltatója, ki minden munkát lelkiismeretes odafigyeléssel és szakmai szigorral olvasott át Bethlen Gábor szavaival összegezte a diákok tevékenységét: …nem létezik Erdélynek egyetlen olyan szurdoka sem, melyet a Jóisten ne tűzdelt volna tele tehetséggel. Mint elmondta, a történelemnek több ágazata van és a családtörténet az, amelyhez a legtöbb türelemre van szükség, ezért is dicséretes az esszéket benyújtó fiatalok munkája.

A rangsorolásban nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen mindenik dolgozatnak megvolt a saját, egyedi erénye, mely elismerésre érdemesítette szerzőjét. Ebből kifolyólag az értékelők úgy döntöttek, hogy a három legjobb dolgozat között nem tesznek különbséget, ily módon ők lettek a díjazottak - a kitűnő írói vénával rendelkező Makkai Fanni és Szász Kovács Réka, valamint a családtörténeti esszé műfaji követelményeinek leginkább eleget tevő Csíki Réka. Hasonlóképpen nem osztályozták a résztvevői elismerésben részesített pályamunkák szerzőit sem: Duka Tímea Ildikó, Györfy Hajnalka, Boga Bíborka és Mild Andrea osztoztak a második helyen.

Kálnoky Borisz tavaly szeptemberében személyes indítatásból kifolyólag hirdette meg a Kézfogás esszépályázatot. Saját családtörténeti vonatkozású könyvének megírása során szembesült azzal, hogy számtalan láthatatlan összefüggést sikerült feltárnia és kutatásai révén újra összehozta az öt kontinensen szétszóródott családot. Ennek az élménynek az átélésére kívánt lehetőséget nyújtani a háromszéki fiatalok számára kezdeményezésével.
Az ötletgazda reményei szerint a pályázat nem zárul le a díjazással, hanem az évek során sikerül egy hálózatot, valóságos közösséget kiépíteni, melybe bekapcsolódnak a résztvevő diákok és a szervezők egyaránt.

Részletek a díjazott pályamunkákból:

„Sok vélemény, elképzelés és mende-monda létezik, de az biztos, hogy még most is létezünk. Büszkén tekintünk fel a családfa terebélyes ágaira, mely helyenként leszűkül, máskor viszont újabb és újabb bimbókat fakaszt. S mert gyökértelen fának nem nő koronája, én örvendek, hogy átadhattam egy pici részét a gyökérnek, az eredetnek.”
 

Makkai Fanni
 

„Mindig szívesen ültem az udvarunkon lévő öreg diófa árnyékában.... bár termése már nem volt, a leveleit is igen hullatta. Ákombákomok voltak vésve a kérgébe, és a jószívű nagyapám József, mindenkiről mesélt nekem valamit.”
                                                           „Ha majd megőszülsz, s ráncos lesz az arcod...
                                                               Nagytatám, nekem akkor is szép leszel...”
 

Szász Kovács Réka
 

„Anikó üknagyanyám erre azt mondta, hogy »Uraim, menjenek haza nyugodtan egy órán belül ott leszek a pártirodában és beállunk a kollektívbe.« Manó ükapám nem akart beletörődni, de azt mondta neki Anikó, hogy »nem kell nekem egy föld sem, hogy inkább téged lövesselek agyon és Lajikát küldjem börtönbe ... « Végül így állt be a család a kollektívbe.”

Csíki Réka
 

 
„Tudjuk, hogy az életnek nincs célja, értelme van. Az értelmet pedig maga az ember helyezi el önmagában azzal, hogy milyen életet tart a maga számára méltónak.”

                                                                                                                Duka Tímea Ildikó
 

 „Már nem tudom, hogy szórakozásból-e vagy kíváncsiságból, dédmamámmal kutattam a padláson. Egy egyszerű kis ládára akadtam. Levettem a padlásról és egy poros Bibliát találtam benne. Már feladtam a reményt, hogy találnék egyebet is, s hát felfigyeltem, hogy ennek a ládának az alja igen vastag. Kutatni kezdtem, s a láda aljában találtam egy verset és egy pár képet.”

                                                                                                                                                                                                     Boga Bíborka
 

 „Elsárgult papír fölött gondolataim a múlt homályát igyekeznek áttörni. Az iraton egy szám: 1584. szeptember 2o. A hátoldalon ... két aláírás, nagy-ajtai Huszár Károly és nagy-ajtai Huszár István. Szemem felcsillan, lelkem egyszerre sír és nevet, mert nagytatám gyöngybetűit látom... Szeretném visszaforgatni az évek láncszemeit és lépésről-lépésre visszatérni ahhoz az egykori Huszár Jánoshoz, aki Nagyajtán, kisnemesi oklevél birtokában a vállain hordozza az egész ágas-bogas családfát.”
 

Györfy Hajnalka
 

                                               

„Mama otthon felejtette a korcsolyáját és úgy gondolta, hogy az osztálytársa, Pali, úgysem haragudna meg, ha csak úgy szó nélkül kölcsön venné az övét. Annyira belejött a korcsolyázásba, hogy akármilyen szépen kérte Pali, hogy adja vissza, mama nem volt hajlandó rá. Pali megoldotta a dolgot: fogott egy jókora követ és teljes erejéből megdobta Rózát. A kő éppen fejbe találta nagymamát. A tanító  azonnal megígértette Palival, hazakíséri nagymamámat, elmondja a szüleinek, hogy mi történt és bocsánatot kér  - ez is - egy olyan történet, amely örökre nyomot hagyott maga után, nem csupán azért, mert betörött Nagymama feje, hanem sokkal inkább azért, mert... hogy lehetséges az, hogy Bán Palit, miután megdobja őt kővel, az édesanyja még kaláccsal is megkínálja.”
 

 Mild Andrea