hu
 
Péntek, 2025. Szeptember 12.

Székelyföldi Fenntartható Építészeti Konferencia

2012.09.28

Tisztelettel meghívjuk Önöket a SZÉKELYFÖLDI FENNTARTHATÓ ÉPÍTÉSZETI KONFERENCIA első kiadására 2012. október 15-én  9.30 órától Kovászna  Megye Tanácsának nagytermébe. A rendezvény szervezésében partnereink Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kovászna Megye Tanácsa.

Az energiaárak liberalizálása egyénnek és közösségnek is folytonos problémát jelent, és ezen a téren a perspektívák sem bíztatóak. Kiút lehet a válságból, ha önerőből próbáljuk megoldani a gondjainkat, függetlenedünk a monopolvállalatoktól,  ennek lehetőségét taglalja ez a konferencia.

Az idők  szavát a mai vállalkozóknak is meg kell érteniük.  Az Európai Unió ajánlásai 2020-ra kötelező érvényűvé válnak, a tagországoknak addig 20 százalékkal kell csökkenteniük energiafogyasztásukat. Ezt követően pedig csak alacsony energiafogyasztású épületeket lehet majd építeni. Az energiahatékonyság szempontjai a tervezésnél, az építőanyagok megválasztásánál, az épületgépészetnél egyaránt érvényesülnek.

A fenntartható építkezést, a környezetbarát anyagok felhasználását népszerűsítő rendezvényünk gyakorlati megoldásokkal szolgál a résztvevők számára. Előadóink elismert tervezők, kivitelezők, akik már megvalósult projektjeikről, tapasztalataikról beszélnek, egy olyan alternatíváról, ami helyet keres magának a Székelyföldön is.  Megmutatják Önöknek: lehet energiahatékonyan, gazdaságosan, környezetbarát módon építkezni.

A konferencián való teljes részvételi díj 270 lej+ ÁFA, a Kereskedelmi és Iparkamara tagjai számára a kedvezményes díj 230 lej+ ÁFA, a konferencia részvételi díja az önkormányzati képviselők és civil szervezetek küldöttei számára pedig 140 lej + ÁFA, melyet a Román Kereskedelmi Banknál nyitott RO 66 RNCB 0124038018530001 számlaszámra lehet befizetni.

Részvételi szándékukat kérjük 2012. október 9-ig jelezni. A kitöltött jelentkezési lapot és a részvételi díj befizetését igazoló utalvány másolatát a fent jelzett időpontig kérjük e-mailen (ccicov@ccicov.com), faxon (0267 310 355) elküldeni vagy a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Olt utca 17. szám alatt lévő székhelyére eljuttatni.

Jelentkezési lap

 

P R O G R A M

9.30 – 10.00
Regisztráció

10.00 – 11.30

HEGEDŰS ZSOLT (Budapest)
•    Földdel, növényzettel takart, boltozatos-kupolás és fafödémes dombházak
•    Hőszigetelés másképp: habüveg granulátum + szalmabála hőszigetelő burok
•    Alternatív épületgépészet: napenergia tárolása a szerkezetekben
                                      komposztfűtés + tömegkályha
                                      hullámpapír hőcserélős levegő szellőztetés
•    Közművek helyett önellátás: napelemes + szélgenerátoros elektromos energiatermelés
•    komposzttoalett + szürke szennyvíz tisztítás

11.30 – 11.45 
kávészünet
                                    
11.45 – 12.00
  HEGEDŰS ZSOLT építész (Budapest)
•  Jövő irányok: szalmabála-dombházak
                     házi alga fotobioreaktorok
                     tetőkertben Discorea Batata termesztés
12.00-13.30
ERTSEY ATTILA – a Magyar Építészkamara alelnöke (Budapest)
•    Az autonóm ház
•    Települési és kistérségi fenntartható stratégiák
•    Az önellátó falu:
       - a földtulajdon kérdése
       - az élelmiszer-önrendelkezés
       -  ártéri gazdálkodás

13.30 – 14.30 ebédszünet

14.30 – 15.30
DANIEL BARBU-MOCANESCU -  RAMONA BARBU-MOCĂNESCU építészek (Neuron Arh Design - Bukarest)
•    A passzív ház: anyagok, költségek, amortizáció, engedélyeztetés
•    Egy megvalósult projekt: a Bosneagun épülő szalmabálaház. A gazdaságos, környezetbarát, energiahatékony megoldások a gyakorlatban
•   
15.30 - 15.45 kávészünet

15.45 – 16.10

DEZSŐ JÁNOS (Dautomatizálás kft. - Budapest)
•    Intelligens házak
•    KNX rendszer az épületautomatizálásban

16.10 – 16.35
MOLNÁR JÓZSEF (Mol -  control kft. - Budapest)
•    Energiaoptimalizálás,
•    Mi van az épületfelügyeleti rendszereken túl?
•    Mi az ECO-MOD-SYSTEM - metsys-dom-oc Jelentősége a felhasználás területén
       • Az ECO-MOD-SYSTEM, mint a kisfelhasznlálóknak is elérhető HI-TECH és energiatakarákos rendszer. Már megvalósult és kimért rendszerek bemutatása

16.35 Összefoglalás, zárszó

Még szeptember 15-ig jelentkezhetnek az 50 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő sepsiszentgyörgyi párok!
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata minden évben felköszönti az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat.

Szeptember 15-én kezdődik a Best of Sepsi második kiadásának jelölési időszaka
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata szeretné felfedezni és díjazni a város mindennapi hőseit

Új előadásokkal érkezik a 60 Plusz Akadémia 2025 őszén
2025.09.10

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében újra elindul a 60 Plusz Akadémia, amely idén ősszel is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek. A program célja, hogy lehetőséget nyújtson az idősebb korosztálynak a folyamatos tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít.

Parajdon zárja idei nagy sikerű turnéját a Gördülő Opera
2025.09.10

Parajdi állomással zárul Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperájának országjáró szabadtéri előadássorozata. A Magyar Állami Operaház ingyenes, magyar nyelvű produkciója 2025. szeptember 13-án Székelyföldön, a korábban természeti katasztrófa sújtotta Parajdon lesz megtekinthető.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.