hu
 
Kedd, 2026. Június 30.

Megújul a városi strand

2012.04.06

Elkezdődtek a felújítási munkálatok a sepsiszentgyörgyi városi strandon – közölte Sztakics Éva alpolgármester, aki elmondta azt is, hogy az egyik közösségi oldalon megjelent bejegyzéseket figyelembe véve úgy döntöttek, megmarad a nagy úszómedence, ahol lehet majd sportrendezvényeket szervezni, mellette kapnak helyet az élményfürdők.

– A tervek szerint a júniusi szezonkezdésig az élményfürdők elkészülnek, a nagymedencét ez idő alatt is lehet használni, azt majd az strand­idény befejeztével újítják fel, sokkal korszerűbb és tartósabb műanyagborítást fog kapni. Az idei árak változatlanok maradnak, a felújítás összköltsége egymillió euró.

Kiszámíthatóság a sepsiszentgyörgyi vállalkozók számára
2026.06.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Konzultatív Tanács közös megállapodást írt alá a vállalkozások helyi adóinak befagyasztásáról a következő két évre

Tudomány és kikapcsolódás egy helyen: mi várható az egykori dohánygyárban épülő új tudományos központban?
2026.06.26

Sepsiszentgyörgy egy újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen az egykori dohánygyár hat, használaton kívüli és leromlott állapotú ipari műemléképülete a közeljövőben oktatási és tudományos központnak ad majd otthont.

Senkit nem hagyunk magára!
2026.06.25

Indul az Assisto 65+Integrált Szolgáltatások program Sepsiszentgyörgyön

A nyári szünidőben is használhatók az iskolai sportpályák Sepsiszentgyörgyön
2026.06.25

Az egészséges életmód támogatása érdekében a helyi tanintézményekkel egyeztetve, a vakáció idején is nyitva állnak majd az iskolák udvarán található futó- és sportpályákat, így azokat – az intézmények belső szabályzatát betartva – a nyári szünidő alatt is bárki használhatja.

Gesztus a román közösségnek: Mihai Eminescu-szobrot állítanak Sepsiszentgyörgyön
2026.06.24

Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a PNL Kovászna megyei szervezetének elnöke sajtótájékoztatón jelentették be a projekt elindítását. A kezdeményezés célja a párbeszéd helyreállítása a helyi román közösséggel, amely a 2024-es választások után képviselet nélkül maradt a helyi tanácsban.