hu
 
Hétfő, 2024. Július 29.

Komoly átalakításokat hoz a központ szabályozási terve

2011.10.07

Keddi rendkívüli ülésén hagyta jóvá Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város Tanácsa a városközpont szabályozási tervét. A nagyszabású átalakításokat tartalmazó elképzeléscsomag több jelentős változást hoz majd a központban. A legfontosabbakról Birtalan Erzsébet Csilla főépítészt kérdeztük, aki egyúttal megosztott néhány részletet az általános városrendezési tervről is.

A központ szabályozási tervének egyik leglényegesebb pontja a városmagot érinti. Ez gyakorlatilag a Tamási Áron Színház és a Sugás Áruházzal szemben található tömbház által határolt, háromszög alakú terület, amelyet az önkormányzat úgy tervez kialakítani, hogy azt a lakosság köztérként tudja használni.

Sétálóutca a városmagban

Birtalan elmondása szerint ezen a területen eddig belső udvarok voltak, több silány minőségű épülettel, amelyek egy részét már lebontották, de még van tennivaló. Az elképzelés szerint ezt a teret megnyitják, és sétálóutcát alakítanak ki, ahol kisebb, jó értelemben vett butikok, illetve kisebb vendéglátó-ipari egységek is helyet kapnak. A butikok szerepe elsősorban az lenne, hogy a belső tűzfalakat elfedjék. A főépítész elmondta, hogy az átadásig még sokat kell várni, hiszen most jutott el az önkormányzat oda, hogy a jogi kérdéseket is tisztázták a telektulajdonosokkal. Emellett a városháza épületének hátsó részét is sikerült kiüríteni, amelyet átvágnak majd, hogy biztosítsák az átjárást a Sugás Áruház felé.

Szintén a kedden elfogadott szabályozási terv értelmében majdnem teljesen lezárják majd az autósforgalmat a színház épülete előtti útrészen, egészen a Mikó Imre utca sarkáig, és ez is része lenne a Bazár-épület előtti teret magába foglaló sétálóutcának. Utóbbin egyébként egy információs iroda, valamint egy kisebb pódium is helyet kapna. A főépítész ugyanakkor elmondta, hogy a terv része két mélygarázs kialakítása, ezek részben az Erzsébet park alá is benyúlnának. A felszíni parkolás természetesen megszűnne. A sétálóutcán, beleértve a színház előtti részt is, úgynevezett járda nélküli közlekedés lenne. Birtalan hozzátette, hogy tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy az autósforgalmat minimálisra csökkentik.

 


Közvita a városrendezési tervről

Pontos határidőket természetesen nem lehet megszabni most, hiszen elsősorban pénz függvénye, hogy mikor kezdődnek el az átalakítások, de fontos, hogy az első lépéseket már megtették.

Birtalan Erzsébet ugyanakkor elmondta, hogy a napokban bocsátják közvitára a megyeszékhely 10 évre érvényes, általános városrendezési tervét. Reményei szerint a tervet a lakosság is megvizsgálja, hiszen elég komoly változásokat hoz az is. Ezzel a szabályozással kapcsolatosan egyébként van egy probléma, éspedig az, hogy a város közigazgatási területe egy százezres lakosságú településnek felel meg, így alaposan meg kell gondolni, hogy milyen infrastrukturális fejlesztéseket terveznek, mert ezeket fenn is kell tartani. A terv egyébként több lakóövezet kialakítását is magába foglalja, valamint egy terelőút építését a csíkszeredai úttól egészen az illyefalvi letérőig. Utóbbi már csak azért is lényeges lenne, mivel a nagy áthaladó forgalom néhány éve komoly problémát jelent Sepsiszentgyörgyön.

Kezdetét vette a Com’ON Sepsi hatodik kiadása: Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja ismét várja a kezdeményező fiatalokat.
2024.07.22

A Com’ON Sepsi ismét meghirdeti ifjúsági részvételi programját, amelynek keretében fiatalok informális csoportjai különféle projekteket valósíthatnak meg Sepsiszentgyörgy területén.

Gyors, biztonságos és környezetkímélő közlekedés Sepsiszentgyörgyön
2024.07.19

Ki ne szeretne hatékonyan, biztonságosan és kényelmesen eljutni a város egyik pontjából a másikba, legyen szó ügyintézésről, bevásárlásról, sportolásról vagy kikapcsolódásról? Mostantól ez bárki számára elérhetővé válik, hiszen indul a közösségi kerékpárkölcsönző rendszer és bővül a közszállítás.

16. Sportnapok – AKTÍV Sepsiszentgyörgy
2024.07.10

Egy év kihagyás után, 2024. szeptember 20-án újból elrajtol a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok.

Idén is népszerű volt a SepsiClassic a közönség körében
2024.07.09

Vasárnap ért véget a másodjára megrendezett komolyzenei fesztivál Sepsiszentgyörgyön.

Június 29-én megnyitja kapuit a Csíki negyedi sportlétesítmény
2024.06.28

A beruházás célja, hogy Sepsiszentgyörgy egyik legnépesebb negyedében is megfelelő minőségű és mennyiségű szabad sportolási és játszási lehetőséget biztosítsanak az ott élő gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek.