hu
 
Szombat, 2026. Október 17.

Fák kivágása és elszállítása a lakónegyedekben

2021.05.17

Pontosítások az ügyintézés folyamatát illetően

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata korábban már ismertette, hogy mi a teendő a lakónegyedekben található fák kivágásával és elszállításával kapcsolatban. Az alábbiakban néhány pontosítás található az ügyintézést és a költségek kifizetését illetően. 

Azokban az esetekben vágható ki egy fa a lakónegyedi zöldövezetben, ha az túl magasra nőtt és veszélyt jelenthet a lakókra nézve. Más esetekben a fák kivágását kizárólag alaposan indokolt helyzetekben engedélyezik: ha egyértelműen beteg, kiszáradt vagy ha egy épület falának, ablakainak közvetlen közelében van. Minden más esetben a fák metszése javasolt.

A lakónegyedekben található zöldövezetek gondozásáért a Tulajdonosi Társulások felelnek, ennek értelmében a fák kivágásáért és elszállításáért is, ez azonban kizárólag az erre vonatkozó szabályozás betartásával történhet. 

Amennyiben egy Tulajdonos Társulás egy év során nem vág ki több, mint 20 köbméter fát, nem szükséges a munka elvégzésére fakitermelői bizonylattal rendelkező szakosodott céget kell hívnia, a 2020-ban módosított 46/2008-as számú erdészeti törvénykönyv, 62/(3)-as cikkelyének értelmében. 20 köbméternél nagyobb mennyiség esetében a bizonylattal rendelkező szakemberek felkeresése a kivágást kezdeményező lakótársulás felelőssége. 

A fáK kivágása vagy nyesése a következő eljárás szerint történik:

  • Amennyiben a lakók egy fa kivágása mellett döntenek, szükség van a lakóközösség többségének (fele plusz egy fő) beleegyezésére, valamint a kivágás alapos megindoklására. Ezt követően kérvényezni kell a kivágást a Polgármesteri Hivatalnál, a kérést a lakóbizottság teszi le, a lakók többségének aláírását tartalmazó listával.
  • Az önkormányzat engedélyének megszerzése után szükséges felkeresni a Hatod Magánerdészetet, aki kibélyegzi és szállítási engedélyt állíti ki a kivágott fára.
  • A Magánerdészethez szükséges iratokat a lakótársulások feladata kitölteni, ezt a Polgármesteri Hivatal Tulajdonosi Társulások - Kapcsolattartó Részlegében lehet igényelni. 
  • Az engedélyek megszerzését követően, a Tulajdonosi Társulások felveszik a kapcsolatot egy szakosodott szolgáltatókkal, akik elvégzik a szükséges munkálatokat: fák kivágása vagy nyesése, és a levágott részek elszállítása.

Az eljárás ugyanúgy érvényes a fák kivágására és az ágak nyesésére egyaránt, a növények méretől függetlenül. A munkálat megfelelő elvégzése, így az engedélyek megszerzése, a fák kivágása, az ágak nyesése, majd ezek elszállíttatása is a Tulajdonosi Társulások elnökének felelőssége. A munkálatok költségeinek kifizetése a lakótársulások költségvetéséből történik. 

A témában írt korábbi közlemény IDE kattintva olvasható. 

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.