hu
 
Péntek, 2024. Március 29.

Ünnepi hangverseny március idusán

2021.03.12 19:00 - 19:26

A Kónya Ádám Művelődési Ház ünnepi hangversenyt szervez március 12-én, 19 órától  a Tamási Áron Színház nagytermében. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés alkalmából a Csíki és a Georgius kamarazenekarok műsora örvendezteti meg a közönséget koncertjével, amelynek karmestere Werner Gábor. Az ünnepi műsorban Kodály Zoltán, Lehár Ferenc, Kálmán Imre művei csendülnek fel.

Werner Gábor 1969-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait öt évesen kezdte. Csellón, zongorán és ütős hangszereken tanult. Vendégszerepelt Hollandiában, Olaszországban, Svájcban, Németországban és Erdélyben. 2002-ben részt vett Spanyolországban a Sant Feliu de Guíxols-i fesztiválon ahol többek között Bartók Béla Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művét vezényelte. Werner Gábor jelenleg a MÁV Szimfonikus Zenekarnak a tagja, ahol csellón játszik, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekar karmestere.

Az ünnepi hangversenyt előadó zenekar szólistáiként a magyarországi Benedekffy Katalin (szoprán), Turpinszky Gippert Béla (tenor) valamint Filip Levente brácsaművész lépnek fel. A magyar és az európai műzene operaáriáiból és zenekari műveiből összeállított műsorukat fogják előadni, ahol Niccolò Paganini, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Lehár Ferenc és Kálmán Imre művei lesznek hallhatóak.

Benedekffy Katalin egy Székelyföldről származó budapesti koloratúrszoprán (a szoprán énekhang egyik altípusa) énekesnő. Nagybátyja, Kányádi Sándor, Kossuth és Prima Primissima díjas költő hatására korán kezdett el érdeklődni a versek és a színművészet iránt. Színművészeti diplomája megszerzése után számos vidéki és fővárosi színházban játszott főszerepet. Tehetsége és tanulási vágya arra ösztönözte, hogy a legnagyobb mesterektől sajátítsa el a klasszikus éneket. 2010-től hangversenyeken és nagyszabású előadásokon ismerhette meg Németország, Ausztria, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Kanári Szigetek, Spanyolország, Svájc, Egyesült Államok, Izrael, Moszkva és Kanada közönsége. Mindeközben nem feledkezett meg szűkebb hazájáról, Erdélyről sem, ahol rendszeresen fellép, segíti az itthoni fiatalokat, civil szervezeteknek és egyházaknak ad jótékonysági koncerteket.

Turpinszky Grippert Béla budapesti tenor énekes 2015-ben debütált Bánk Bán szerepében a Kolozsvári Magyar Operában. A 2016-os Primavera Fesztiválon az Erkel Színházban Turiddu és Túri Dani szerepének megformálásával tűnt fel. A 2017/18-as évadban tíz újabb tenor főszerepben mutatkozott be, így a Kolozsvári változat után Szegeden az ős-változatban, tavasszal pedig a Nádasdy Kálmán féle változatban is Bánk bán bőrébe bújik. Eközben debütált a Magyar Állami Operaházban is.

Filip Levente budapesti brácsaművész 1969-ben született Gyergyóditróban. Zenei tanulmányait öt évesen kezdte szülőfalujában Petres Ignácnál. 1977-től a Marosvásárhelyi Művészeti Iskolában tanult Péter Mária majd Derzsi Albert osztályában. 1987-ben megnyerte az országos brácsaversenyt, majd ugyanabban az évben Jászvásári Zeneakadémiára nyert felvételt Márkos Gáspár osztályába. 1993-tól a Budapesti Rádiózenekar állandó tagja. Több szimfonikus zenekar, kamarazenekar és együttes tagjaként (Magyar Kamarazenekar, Haydn Zenekarnak stb.) sikeresen koncertezett Európában, Ázsiában, Ausztráliában, Afrikában és Észak- és Dél-Amerikában.

Az ünnepi hangversenyre jegyeket is lehet vásárolni, a teljes árú jegy 30 lejbe, a kedvezményes pedig 15 lejbe kerül. Az előadásra érvényesek a 2020/2021-es Hangversenyévadra váltott bérletek valamint jegyek a Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám) és az eventim.ro honlapon is kaphatóak. A bérlettel rendelkező nézőknek az előadás előtti napokon helyjegyet kell váltaniuk a Városi Jegyirodában.

A Városi Jegyiroda hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között, pénteken 9 és 13 óra között tart nyitva (cím: Szabadság tér 1., Sepsiszentgyörgy, telefonszám: 0267-312104).

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala