hu
 
Péntek, 2024. Április 19.

Plakátkiállítás, előadás és közönségtalálkozó

2023.01.22 18:00 - 22:00

Három fontos eseménnyel ünnepli idén a magyar kultúra napját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, melyek mindegyikére január 22-én, vasárnap, a jeles napon kerül sor. 18 órától kiállításmegnyitóra várjuk az érdeklődőket a színház előcsarnokába, 19 órától az aritmia.doc című előadást játssza a társulat a nagyterem színpadára épített nézőtér előtt, az előadást pedig közönségtalálkozó követi, mely során azokkal a kortárs költőkkel ismerkedhetnek meg a nézők, akiknek versei alapján készült a produkció.

Az előcsarnokban látható kiállítás az elmúlt 25 év színházi plakátjaiból ad ízelítőt a közönségnek, melyek közül valamennyi a Tamási Áron Színház előadásaihoz készült. Adriana Grand, Bartha József, Csiki Csaba, Damokos Csaba, Deák Barna, Golicza Előd, Kerezsi Nemere, Kusztos Attila, Rancz András, Ütő Gusztáv, Wanek Ferenc és más neves grafikusok, díszlet- és jelmeztervezők munkáit láthatják egymás mellett, melyek azon túl, hogy képzőművészeti alkotásokként maradandó értéket képviselnek, minden bizonnyal rengeteg előadásélményt is felelevenítenek majd a látogatókban. A kiállítást Kispál Attila képzőművész, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér vezetője nyitja meg, kurátor: Wanek Ferenc.

A kiállításmegnyitót követően 19 órától kerül sor az aritmia.doc című előadásra, mely az erdélyi kortárs költészet mai életérzéseket közvetítő legújabb darabjaiból próbál reprezentatív válogatást kínálni az érdeklődőknek. Az előadás hét fiatal erdélyi költő és hét sepsiszentgyörgyi színész találkozásának eredményeképpen született meg: mindegyik színész beleásta magát valamelyik fiatal költő munkásságába, majd kiválasztott tőle néhány verset, amit úgy ad elő a színpadon, ahogy az illetőhöz leginkább méltónak találja. A jelenkori erdélyi költészet a kortárs színház nyelvén szólal meg tehát ebben a produkcióban, melynek egyik jellegzetessége, hogy performance jellegű, folyamatosan változó. Az előadásban a Prezeng nevű sepsiszentgyörgyi improvizációs zenekar is közreműködik.