hu
 
Szombat, 2025. Július 12.

Adventi gyertyagyújtás Sepsiszentgyörgy Főterén

2023.11.20

Hamarosan elkezdődik a karácsonyi várakozás időszaka. Sepsiszentgyörgy egyik legjelentősebb közösségi ünnepe az adventi gyertyagyújtás, amely immár a város életének részévé vált. Az első gyertyát ezúttal december 3-án vasárnap, a 19:30 órától kezdődő műsor keretében gyújtja meg Antal Árpád-András polgármester a Főtéren.

Arra kérjük a városlakókat, hogy hozzanak magukkal gyertyákat, hogy megszentelt lánggal térhessenek haza otthonaikba.

Az ünnepségen léleknyitó, karácsonyváró énekek hangzanak el a Kincskeresők Néptáncegyüttes tagjaitól, Mátis Adrienntől és Deák Anettől, felkészítő tanáruk István Ildikó. Az ünnepi alkalmat a Református Kollégium Refsonor kórusa teszi még emelkedettebbé Szilágyi Andrea felkészítő tanár irányításával.

Az ünnepi alkalmon Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere osztja meg ünnepi gondolatait, majd meggyújtja az első advent gyertyát. Ezt követően Ft. Ilyés Zsolt római katolikus plébános áldja meg az ünnepi koszorút. Az idei műsort Dancsuly Helga, a Kónya Ádám Művelődési Ház munkatársa vezeti.

Idén is két óriási koszorúja lesz a városnak, a második az Állomás negyedi körforgalomban kap helyet, hogy az ott lakók is magukénak érezzék és megéljék otthonaikhoz közel az ünnepre való hangolódás pillanatait.

Első alkalommal 2010-ben állítottunk óriási adventi koszorút, megteremtve a közös gyertyagyújtás hagyományát, idén tizennegyedik alkalommal ünnepelünk együtt.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház

Rézben érthető – MAKKAI István szobrászművész kiállítása az Erdélyi Művészeti Központban
2025.07.10

Július 11-én, pénteken 18 órától az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótereiben Nagy T. Katalin művészettörténész, a tárlat kurátora és Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője megnyitják MAKKAI István szobrászművész kiállítását.

Ezentúl kizárólag elektronikus személyi igazolvány igényelhető a Személyi Nyilvántartó Osztályon Sepsiszentgyörgyön
2025.07.07

Az új okmányok ingyenesek, azonban nem igényelhetők sürgősségi eljárással

Újabb hét lépcsőház pincéjének fertőtlenítését támogatja Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2025.07.04

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város területén lévő tömbházlakásokhoz tartozó műszaki pincék felújítását és tisztítását célzó többéves finanszírozási programját. A programot idén második alkalommal hirdették meg, válaszul a lakástulajdonosi társulások által jelzett súlyos higiéniai és infrastrukturális problémákra.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata elindítja a Gondos óra programot idősek és rászorulók számára
2025.06.26

A programra július 1-től lehet jelentkezni a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén

Megkezdődtek a tömbházak hőszigetelési munkálatai Sepsiszentgyörgyön európai uniós forrásokból
2025.06.25

A program 24 tömbházat és összesen 75 lépcsőházzal érint Sepsiszentgyörgyön. A munkálatok – amelyek célja az energiahatékonyság növelése – számos helyszínen már elkezdődtek.