hu
 
Szombat, 2026. Június 13.

Július közepén startol a KultúrPark

2022.07.07

Idén július 22-e és augusztus 26-a között zajlik a KultúrPark rendezvénysorozat az ’56-os Emlékparkban. Az előző évekhez hasonlóan, idén is színes zenei programok és változatos filmvetítések közül válogathatnak kedvükre az érdeklődők. Péntek esténként 19:00 órai kezdettel a zenéé lesz a főszerep.

Július 22.: A legkisebbekre is gondolva a gyerekkoncert sem maradhat el a műsorkínálatból.  Az Égen – Földön című gyermekműsor óvodásoknak és kisiskolásoknak szól, melyben kilenc állatot, madarat, s legalább ennyi hangszert mutatnak be a zenészek. A kicsik számára izgalmasnak ígérkező koncerten a hagyományosnak számító gitár, basszusgitár, bendzsó és billentyűk mellett a muzsikusok olyan különleges hangszereket is megszólaltatnak, mint az ukulele, cajon, a shaker vagy a doromb.

Július 28.: A MoniAcustique együttes fellépésével indít az idei KultúrPark. Az együttes felejthetetlen zenei élményt kínál a kikapcsolódni vágyóknak: a gipsy swing és a balkáni klezmer hangulata ötvöződik közismert francia és portugál dalokkal. Az A night to remember címet viselő koncert hangulatát az amerikai swing dallama és ritmusvilága is színesíti majd.

Július 29.:  A saját zenei repertoárral közönség elé lépő Impro-Víziók fémjelzi a nap kínálatát. A két hegedű, nagybőgő, valamint cimbalom nyújtotta lehetőségeket kihasználva, az együttes tagjai egyedi módon ötvözik a klasszikus zenét a népi muzsikával és a jazzel. Az eredeti felállást vendégzenészek, szólisták egészítik ki, tovább színesítve az Impro-Víziók eredeti, sajátos zenei hangulatát.

Augusztus 5.: Színház, költészet és zene egymásra hatásából létrejövő kultúrcsemegére invitálják az érdeklődőket. A Transzylvanian Bú Boys együttes Jack Cole dalaiból című produkciója Kovács András Ferenc Jack Cole daloskönyve című kötetének megzenésítéséből jött létre, amelyet először 1997. decemberében mutattak be a közönségnek.

Augusztus 12.: Az Erdélyi Dudás Rend szórakoztatja majd a középkori világi zene kedvelőit.  A 2008-ban Vajdahunyadon alakult együttes Európa különböző történelmi korszakaiból és területeiről származó dallamokat ötvözi korunk zenei hangzás világával. Dalaikban több száz éve kihalt nyelvek kelnek újra életre, repertoárjukban harmonikusan egészülnek ki a saját szerzemények a középkori dalokkal, sajátos hangszerelésben.

Augusztus 26.:  A KultúrPark utolsó napján a sepsiszentgyörgyi Slang Gospel Band örvendezteti meg a modern amerikai gospel műfaj kedvelőit. Az együttes a Voces kórussal valamint Luiza Zan énekesnővel kiegészülve szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

A koncertekre 20, valamint kedvezményesen 10 lejért lehet jegyeket váltani a Városi Kulturális Szervezőirodában, valamint a helyszínen, egy órával a koncertek kezdete előtt. A gyerek koncertre a belépő a szülőknek 10 lejbe kerül, a gyerekek számára ingyenes. A hat év alatti gyermekek számára minden program ingyenes.

A KultúrPark keretében idén is várják a mozgóképek kedvelőit is. Az Outdoor Cinema szabadtéri mozi a rendezvénysorozat ideje alatt szerda esténként szórakoztatja az érdeklődőket. Júliusban a filmek este 21:30-tól kerülnek vetítésre, augusztus hónapban várhatóan este 21:00 órától. Kedvezőtlen időjárás esetén a filmeket a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi by Cityplexben lehet megtekinteni. A vetítésekre egységesen 10 lej értékben lehet jegyeket váltani a helyszínen.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház 

(A Kónya Ádám Művelődési Ház közleménye)

MindFormers: közös gondolkodás a jövőről, innovációról, fenntarthatóságról
2026.06.11

Szeptember 16–19. között ismét benépesül a sepsiszentgyörgyi egykori Cigarettagyár, hiszen második alkalommal szervezik meg a MindFormers rendezvényt, amelynek célja, hogy közösen gondolkodjunk a jövőről, az innovációról, a technológiáról, a fenntarthatóságról és azokról a változásokról, amelyek már ma formálják a következő évtizedeket.

Másodszor érkezik Sepsiszentgyörgyre a Mozgás Éjszakája – ingyenes sportélményekkel várják a résztvevőket
2026.06.10

Június 12-én, pénteken, egyetlen éjszakára a mozgásé és a közösségi élményeké lesz a főszerep Sepsiszentgyörgyön, ahol a Mozgás Éjszakája programsorozat keretében több mint tizenhat sportág és számos szabadidős mozgásforma várja az érdeklődőket.

Magyar Feltalálók Napja címmel ötödik alkalommal nyílik interaktív kiállítás az egykori dohánygyárban
2026.06.09

A sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Hírközlési Örökség Egyesület a magyar feltalálók napja alkalmából ötödik alkalommal szervez kiállítást, az eseményre június 11– 13. között kerül sor a Kós Károly utca 21. szám alatt található egykori dohánygyár épületében.

Útlezárások a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun futófesztivál ideje alatt Sepsiszentgyörgyön
2026.06.08

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a figyelmet, hogy június 12-én, pénteken és június 13-án szombaton a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun futófesztivál eseményei miatt forgalomkorlátozásra és útlezárásokra kerül sor Sepsiszentgyörgyön a város különböző részein. 

Ukrán táncplatform Sepsiszentgyörgyön
2026.06.05

Június 17–21. között Sepsiszentgyörgy a kortárs tánc és a kulturális párbeszéd találkozóhelyévé válik: ekkor kerül sor az M Studio szervezésében a PULSE – Ukrainian Dance Platform eseménysorozatra, amelynek keretében öt kiemelkedő ukrán kortárs táncelőadást láthat a közönség.