hu
 
Szombat, 2024. December 21.

Normatív tanácshatározatok: 2024/140. számú HATÁROZAT az utólag módosított, 2017/98-as számú tanácshatározattal elfogadott, Sepsiszentgyörgy municípium magán- vagy közterületein levő ebállomány szaporodását szabályozó, illetve a zoonózis terjedését megelőző szabályzat módosításáról és kiegészítéséről

2024.05.10

2024/140. számú HATÁROZAT
az utólag módosított, 2017/98-as számú tanácshatározattal elfogadott, Sepsiszentgyörgy municípium magán- vagy közterületein levő ebállomány szaporodását szabályozó, illetve a zoonózis terjedését megelőző szabályzat módosításáról és kiegészítéséről

Sepsiszentgyörgy Municípium Helyi Tanácsának rendes ülés keretében;
Figyelembe véve Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala keretében működő Városgazdálkodási Vezérigazgatóság 2024/13924. számú szakjelentését;
Figyelembe véve a 2017/98-as számú tanácshatározattal elfogadott, Sepsiszentgyörgy municípium magán- vagy közterületein levő ebállomány szaporodását szabályozó, illetve a zoonózis terjedését megelőző szabályzat előírásait;
Tekintetbe véve a Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa mellett működő Köz- és magánterület igazgatási, vagyonkezelési, gazdasági, költségvetési, pénzügyi, mezőgazdasági és régiófejlesztési és a Helyi közigazgatási, jogi, közrend felügyelő, emberjogi, munkajogi és fegyelmi szakbizottságok kedvező véleményezését;
Tekintetbe véve a 2001/155. számú, utólag módosított és kiegészített, a gazdátlan kutyák kezeléséről szóló program jóváhagyásáról szóló sürgősségi kormányrendelet 21 cikkely előírásait;
Tekintetbe véve a 2004/205. számú, újraközölt, az állatvédelemről szóló törvény előírásait;
Figyelembe véve a helyi érdekeltségű köz- és magánterületek kezelési közszolgáltatásainak szervezési és működési szabályozására vonatkozó 71/2002 számú Kormányrendelet alkalmazási keret-szabályozására vonatkozó 955/2004 Kormányhatározat rendelkezéseit;
Tekintetbe véve a 2002/71. számú, az utólag módosított és kiegészített, a helyi érdekű köz- és magánbirtokot adminisztráló közszolgálatok szervezéséről és működéséről szóló kormányrendelet;
Tekintetbe véve a 2003/53. számú, újraközölt, a közigazgatási átláthatósági döntéshozatalra vonatkozó törvény 7. cikkely (13) bekezdsben előírt eljárás lefolytatását;
Az utólag módosított és kiegészített, közigazgatási kódexről szóló, 2019/57-es számú sürgősségi kormányrendelet 129-es cikkely (2) bekezdés d pontjának, (7) bekezdés n és s pontjának rendelkezései alapján;
Az utólag módosított és kiegészített, közigazgatási kódexről szóló, 2019/57-es számú sürgősségi kormányrendelet 139-es cikkely (1) bekezdés és a 196-os cikkely (1) bekezdés a pontjának alapján;


a következő határozatot hozza:

1. cikk. – Jóváhagyja az utólag módosított, 2017/98-as számú tanácshatározattal elfogadott, Sepsiszentgyörgy municípium magán- vagy közterületein levő ebállomány szaporodását szabályozó, illetve a zoonózis terjedését megelőző szabályzat módosítását és kiegészítését az alábbiak szerint:
I. Módosul a szabályzat címe, az alábbi szerint:
„Sepsiszentgyörgy municípium területén levő gazdás közönséges kutyák szaporodását szabályozó, illetve a zoonózis terjedését megelőző szabályzat”.
II. Az 1.cikkely a következő tartalommal:
„1. cikk. - Sepsiszentgyörgy municípium területén a közönséges kutyafajtához, vagy annak rokon fajtáihoz tartozó kutyák szaporodását szabályozó, illetve a zoonózis terjedését megelőző jelen szabályzat:
a) szabályozza a szükséges intézkedéseket a közönséges kutyafajtához, vagy annak rokon fajtáihoz tartozó kutyák szaporodását, illetve a zoonózis terjedésének megelőzését;
b) szabályozza a közönséges kutyafajtához, vagy annak rokon fajtáihoz tartozó kutyák leltározását és azonosítását (mikrochipezéssel);
c) szabályozza a kóbor kutyák számának csökkentését a közönséges fajtájú kutyák vagy annak rokon fajtáihoz tartozó kutyák sterilizálásának részleges vagy teljes támogatása révén.
III. Az 5.cikkely a következő tartalommal:
(1) A gazdás közönséges fajtájú kutyák vagy annak rokon fajtáihoz tartozó kutyák sterilizálásának folyamata a 2001/155. számú, utólag módosított és kiegészített, a gazdátlan kutyák kezeléséről szóló program jóváhagyásáról szóló sürgősségi kormányrendelet 21 cikkelyének előírásai alapján történik.
(2) A szolgáltatások kifizetése a szerződéses díjakra az elkülönített költségvetés keretein belül történik (különbségtétel a hímek és nőstények sterilizálása között), a következő igazoló dokumentumok alapján:
a) Az ivartalanított kutya a tulajdonosától származik, akinek lakóhelye vagy tartózkodási helye Sepsiszentgyörgyön van. A kutyák azonosításával, nyilvántartásával és sterilizálásával kapcsolatos szolgáltatásokat igénybe vevő tulajdonosok táblázata tartalmazza a tulajdonos nevét, lakcímét, a kutya tartózkodási helyének címét, ha az nem egyezik meg a tulajdonos lakóhelyével, az állat nemét, a sterilizálás időpontját és adott esetben egyéb észrevételeket.
b) A sterilizálást a Román Állatorvosi Kollégium által tanúsított állatorvos végezte és az egységes praxisnyilvántartásba bejegyzett rendelőben történt.
c) Az állat sterilizálását bejegyzik a tulajdonosokkal rendelkező kutyák nyilvántartásába.
IV. A 10., 11. és 12. cikkelyek, valamint a 13. cikkely c) pontja hatályát veszti.
V. „A jelen szabályzatban meghatározott követelmények be nem tartása szabálysértésnek minősül, és az alábbiak szerint büntetendő:
a) A 9. cikk. (2) bekezdésében előírt szabálysértéseket 200 és 600 lej közötti pénzbírsággal sújtják;
b) A 7. cikk. és a 9. cikk. (1) és (3) bekezdésében előírt szabálysértéseket 400 és 600 lej közötti pénzbírsággal sújtják.”
2. cikk. - Sepsiszentgyörgy municípium magán- vagy közterületein levő ebállomány szaporodását szabályozó, illetve a zoonózis terjedését megelőző szabályzatát jóváhagyó 2017/98-as számú tanácshatározat melléklete kicserélődik jelen határozat mellékletével.
3. cikk. - Jelen határozat rendelkezéseinek végrehajtására megbízást kap Sepsiszentgyörgy municípium alpolgármestere, Toth-Birtan Csaba úr, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala keretében működő Gazdasági és Adóügyi Vezérigazgatósága, valamint Sepsiszentgyörgy municípium Helyi Rendőrsége.

Sepsiszentgyörgy, 2024. március 28.

ÜLÉSELNÖK

Vargha Fruzsina

ELLENJEGYZI

Kulcsár Tünde-Ildikó

Főjegyző