hu
 
Vasárnap, 2024. December 22.

A Vadon Egyesület Alapító okiratának és Statútumának módosításáról szóló határozattervezet

A - Vadon - Egyesület - Alapító - okiratának - és - Statútumának - módosításáról - szóló - határozattervezet A Vadon E


HIRDETÉS

 

A közigazgatási döntéshozatal átláthatóságát szabályzó 2003/52-es számú törvény alapján, Sepsiszentgyörgy municípium, Réty község, Árkos község polgármesterei, valamint Kovászna Megye Tanácsának elnöke közzéteszik a Vadon Egyesület Alapító okiratának és Statútumának módosításáról szóló határozattervezetet, amelyet a 2013-as év augusztusi tanácsülések alkalmával elemeznek, véleményeznek és hagynak jóvá.

 

A határozattervezet a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában, a www.sfantugheorgheinfo.ro honlapon, valamint a fent megnevezett közigazgatási egységek honlapján és székhelyén tekinthető meg.

 

Az esetleges javaslatok, ötletek, vélemények kifejezhetőek írásban az illető közigazgatási egységek székhelyén, az illető személy nevével, lakcímével és telefonszámával, 2013.  július 9-ig.