hu
 
Szombat, 2024. Október 12.

A 2013-as évre érvényes helyi adók és illetékek tárgykörét képező normatív jellegű iratok módosításával és kiegészítésével kapcsolatos határozattervezet

2013-as - évre - érvényes - helyi - adók - és - illetékek - tárgykörét - képező - normatív - jellegű - iratok - módosításával - és - kiegészítésével - kapcsolatos - határozattervezet A 2013-as

 

HIRDETÉS

 

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a közigazgatási döntéshozatal átláthatóságára vonatkozó 2003/52-es számú törvény alapján közzéteszi Sztakics Éva Judit alpolgármester kezdeményezésére, a 2013-as évre érvényes helyi adók és illetékek tárgykörét képező normatív jellegű iratok módosításával és kiegészítésével kapcsolatos határozattervezetet, amelyet a februári tanácsülés alkalmával elemeznek, véleményeznek és hagynak jóvá.

 

A fent megnevezett tervezet a polgármesteri hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató irodában, valamint a www.sfantugheorgheinfo.ro honlapon tekinthető meg.

 

Az esetleges javaslatok, ötletek, vélemények benyújthatóak írásban a fent megnevezett irodában vagy a zelinda.fulop@sepsi.ro e-mail címen az illető személy nevével, lakcímével és telefonszámával együtt, 2013. január 30-ig.