hu
 
Péntek, 2026. Október 16.

Új textilgyűjtőket helyez el a Tega Rt. Sepsiszentgyörgyön

2025.03.04

Sepsiszentgyörgyön nem számít újdonságnak, hogy a használt ruhát az erre a célra elhelyezett konténerben helyezik el. A ruhákat gyűjtő civilszervezet, január során eltávolította a fehér színű konténereket a város utcáiról, ezért a TEGA új gyűjtőket rendelt, amelyeket kedden fel is szereltek már.

„A héten már üzemelni fognak az új ruhás konténerek: az idéntől a textil hulladékot külön gyűjtjük, Sepsiszentgyörgyön ezért 15 konténert helyezünk el nagyjából azokon a helyeken, ahol korábban is volt ilyen, ugyanakkor Szépmezőn, Kilyénben és Szotyorban is lesz elhelyezve a buszmegállók környékén egy-egy gyűjtő. Azt akarjuk, hogy Baróton is helyezzünk ki két konténert, ezt az önkormányzattal elviekben le is tárgyaltuk, nemsokára sor kerül erre is. A városokban ilyen módon megoldottuk a gyűjtést: vidéken a lomtalanítás során fogjuk összeszedni a textíliákat – illetve a Hulladékudvarban továbbra is átvesszük a textilhulladékot” – fogalmazott Máthé László, a TEGA Rt. vezetője.

A textíliákat az alábbi helyszíneken lehet leadni:

  • 1918. December 1. utca, 44-es tömbház környéke
  • Sport utca (Városi Strand mellett)
  • Grigore Bălan sugárút (két helyszín: 31-es szám, Hajnó üzlet, Mikes utca sarka)
  • 1918. December 1. utca (Lidl mellett)
  • Sport utca (Profi mellett)
  • Kós Károly utca (volt kenyérgyár)
  • Stadion utca (Szabó Kati sportcsarnok környéke)
  • Ifjúság sétány (Kovamat üzlet)
  • Vasile Goldiș utca (László Ferenc utca környéki buszmegálló, illetve Bem Balogh üzlet környéke)
  • Bánki Donát utca (piac)
  • Nicolae Iorga utca (Multitrans környéke)
  • Romulus Cioflec utca (Profi mellett)
  • Griogore Bălan sugárút (két helyszín: Snack Bar, illetve a Romtelecom székház környéke)

TEGA Rt.
Sajtóiroda

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 18 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.

Új kerékpársávokkal és összeköttetésekkel bővül a sepsiszentgyörgyi kerékpárút-hálózat: figyeljünk az új zöld burkolati jelekre a forgalomban!
2026.09.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a városi kerékpáros infrastruktúra bővítését és korszerűsítését.