hu
 
Csütörtök, 2026. Június 11.

Új évad kezdődik a sepsiszentgyörgyi színházaknál

2021.09.01

A sepsiszentgyörgyi színházak gazdag repertoárral készülnek az új évadban, amelyek tartalmazzák az elmúlt évek közkedvelt előadásait, de új darabok bemutatóival és egyéb rendhagyó eseményekkel is várják az érdeklődőket. Sor kerül szabadtéri előadásokra, nemzetközi fesztiválokra, valamint más, hazai és külföldi kulturális intézmények vendégelőadásait is megtekintheti a közönség.

A Tamási Áron Színház rendhagyó helyszínen is várja a közönséget 

Szeptember 3-án, 20:00 órától Pintér Béla A sütemények királynője című darabját láthatja a közönség első kulturális eseményként, amióta az egykori Dohánygyár műemlék épületét júniusban megvásárolta Sepsiszentgyörgyi Önkormányzata. Eső esetén az előadást szeptember negyedikére halasztják. Bár a tervek szerint ez az előadás nyitotta volna meg az új évadot augusztus 29-én, az időjárási körülmények ezt nem tették lehetővé, így az évad első előadására szeptember elsején kerül sor, a Radu Afrim rendezte Amikor telihold ragyog a turkáló felett című darabbal, amely a kisvárdai színházi fesztiválon elnyerte a legjobb előadásnak járó nagydíjat.

Szeptember 16–20. között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pályakezdő rendezői mutatkoznak be Sepsiszentgyörgyön egy miniévad keretében, akik William Shakespeare darabjait játszák Bocsárdi László rendezésében.

További részletek a színház honlapján, IDE kattintva olvashatók.

 

Új előadásokkal, színházi projektekkel és fesztiválokkal készül az Andrei Mureșanu Színház

Az Andrei Mureșanu Színház, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Művész Mozi közreműködésével, idén ősztől elindítja a Színház a moziban nevű projektet, így hétfő esténként, amikor nem vetítenek filmeket, színházi előadásokat szerveznek a moziteremben. A projekt első két produkciójában két fiatal színész, a társulat legújabb munkatársai kapnak főszerepet. Az Jurnalul unei menajere (Egy házvezetőnő naplója) Mădălina Mușat főszereplésével szeptember 13-án, a Torța (Fáklya) Iulian Trăistaru szereplésével pedig szeptember 20-án kerül bemutatásra.

Az új évadban négy ismert rendező - Cristian Ban, Radu Nica, Bobi Pricop és Eugen Gyemant által rendezett előadásokat mutatják be. Ezek közül az Eugen Gyemant által rendezett III. Richard című darab két perspektívából, nézőtéri és VR360-as technikára adaptált formában is látható lesz. A VR360 adaptáció egy olyan projekt része, amely a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert támogatást.

A Doi morți vii (Két élőhalott), Alexandru Dabija rendezésében, a Consimțământ Radu Afrim rendezésében vagy Dragonul de aur (Az aranysárkány), Catinca Drăgănescu rendezésében, csak néhány olyan előadás, amelyek az Andrei Mureșanu Színház repertoárjában szerepelnek és az új évadban lesznek megtekinthetők.

Az Andrei Mureșanu Színház fesztiválokra is várja látogatóit. Szeptember 4. és 10. között kerül megrendezésre az EVA FilmMakers Fest, az első olyan filmfesztivál, amelyet kizárólag hazai és külföldi női filmrendezőknek szentelnek. A D-butanT Fesztivál 6. kiadása is folyamatban van.

A jegyekről és a programról bővebb információk IDE kattintva találhatók.

16. évadát nyitja meg az M Studio

Az M Studio Mozgásszínház a 2021/2022-es évadban a Pam param című előadását, koreográfusa Andrea Gavriliu, valamint a Pappa mia!, a Lift és a Pomană című előadásokat mutatják be. A PYRO című tűzzsonglőr előadás a város több pontján is látható lesz, így a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok vagy az Őszi Vásár rendezvényein, ugyanakkor az Őrkő negyedben, a Csíki negyedben és Szépmezőn is láthatják majd a lakók. Novemberben mutatják be előszőr a Java című darabot Gigi Căciuleanu rendezésében, november 9-én pedig a FrenÁk Társulat Cage című vendégjátékát láthatja a közönség.

Az M Studio kezdeményezésével és szervezésével létrejött Flow Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivál 4. kiadása december elején kerül megrendezésre.

További részletek IDE kattintva találhatók.

 

Előadások kicsiknek és nagyoknak a Cimborák Bábszínházzal

A Cimborák Bábszínház új évadában gyermekeknek és felnőtteknek szóló előadások egyaránt megtekinthetőek lesznek. A Részeg halottakat nem szolgálunk ki című előadás a 14 éven felüli korosztálynak szól, a rendhagyó kirakatelőadás célja, hogy társadalmunk szatirikus bemutatásával provokálja a közönséget. A fehér macskahercegnő és A fák titkos szíve című előadással pedig a kisebbeket várja a társulat. 

A Cimborák Bábszínház közösen a pécsi MárkusZínházzal egy új bábszínház-előadással is készül, szeptember 30. és október 8. között pedig megrendezésre kerül a magyar népmesékre épülő Mesélő Háromszék bábszínház. Az előadáson magyarországi és felvidéki társulatok is  fellépnek.

A szeptemberi játékrend és az előadásokkal kapcsolatos részletek a Cimborák Bábszínház Facebook oldalán találhatók:  https://www.facebook.com/Cimborak

MindFormers: közös gondolkodás a jövőről, innovációról, fenntarthatóságról
2026.06.11

Szeptember 16–19. között ismét benépesül a sepsiszentgyörgyi egykori Cigarettagyár, hiszen második alkalommal szervezik meg a MindFormers rendezvényt, amelynek célja, hogy közösen gondolkodjunk a jövőről, az innovációról, a technológiáról, a fenntarthatóságról és azokról a változásokról, amelyek már ma formálják a következő évtizedeket.

Másodszor érkezik Sepsiszentgyörgyre a Mozgás Éjszakája – ingyenes sportélményekkel várják a résztvevőket
2026.06.10

Június 12-én, pénteken, egyetlen éjszakára a mozgásé és a közösségi élményeké lesz a főszerep Sepsiszentgyörgyön, ahol a Mozgás Éjszakája programsorozat keretében több mint tizenhat sportág és számos szabadidős mozgásforma várja az érdeklődőket.

Magyar Feltalálók Napja címmel ötödik alkalommal nyílik interaktív kiállítás az egykori dohánygyárban
2026.06.09

A sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Hírközlési Örökség Egyesület a magyar feltalálók napja alkalmából ötödik alkalommal szervez kiállítást, az eseményre június 11– 13. között kerül sor a Kós Károly utca 21. szám alatt található egykori dohánygyár épületében.

Útlezárások a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun futófesztivál ideje alatt Sepsiszentgyörgyön
2026.06.08

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a figyelmet, hogy június 12-én, pénteken és június 13-án szombaton a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun futófesztivál eseményei miatt forgalomkorlátozásra és útlezárásokra kerül sor Sepsiszentgyörgyön a város különböző részein. 

Ukrán táncplatform Sepsiszentgyörgyön
2026.06.05

Június 17–21. között Sepsiszentgyörgy a kortárs tánc és a kulturális párbeszéd találkozóhelyévé válik: ekkor kerül sor az M Studio szervezésében a PULSE – Ukrainian Dance Platform eseménysorozatra, amelynek keretében öt kiemelkedő ukrán kortárs táncelőadást láthat a közönség.