hu
 
Szombat, 2026. Október 17.

Sikeres kulturális rendezvények és ifjúsági programok az elmúlt két évben

2022.11.03

25 sikeres rendezvény és 8 elindított program – Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a jelenlegi mandátumban az ifjúságot és kultúrát érintő megvalósításokról számolt be. A sajtóbeszélgetésen részt vettek az alpolgármesteri kabinet, az Ifjúsági Iroda, a Kónya Ádám Művelődési Ház munkatársai és az önkéntesek koordinátora is.

Idén Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a hozzá tartozó intézmények 25 kulturális rendezvényt szerveztek, több esetben külső intézmények is bekapcsolódtak, így például Kovászna Megye Tanácsa, az MCC, a Vibe Fesztivál, vagy a Prospero Ifjúsági és Kulturális Egyesület, a PONT csoport és a Centrum Studiorum Egyesület.

„Elsősorban a Tabakó Fesztivált szeretném kiemelni az új rendezvények közül. Ez volt az az esemény, amely sok tekintetben a legtöbb újdonságot hozta, hiszen fesztivál élményt kellett teremtenünk. Tekintve, hogy több mint 21 ezer emberhez jutottunk el, azt hiszem, hogy ez sikerült. A léc magasra került, de igyekezni fogunk megugrani ezt minden évben, amikor csak meg tudjuk szervezni a fesztivált” – mondta az alpolgármester. Szintén első kiadására került sor a SepsiBook könyvvásárnak és a Jazz Fesztiválnak is, amelyeken várakozáson felül vettek részt az érdeklődők. Továbbá elmondta: „Az elmúlt 2 évben sikerült kialakítani egy olyan csapatot, amelynek tagjaival közösen lehet gondolkodni, szervezni, programokat kezdeményezni.„

Jövőre a tervek között szerepel egy stabil önkéntesekből álló csapat létrehozása, az önkénteseket pedig Fabatka-rendszerrel, azaz élménybeli jutalmakkal kívánják motiválni majd. „Nagyon fontosak számunkra az önkéntesek, hiszen az aktív fiatalokon keresztül tudunk eljutni a több fiatalhoz is” – emelte ki Ferencz Júlia, az Ifjúsági Iroda munkatársa. 

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közösen az Ifjúsági Irodával összesen 5 programot indított el az elmúlt két évben a fiatalok számára, ezek között szerepel a lakbértámogatási, a román-magyar nyelvtanulási és a gyakornok program, de létrejött a Mi nők és az EffAct kezdeményezés illetve tovább folytatódik a Hallgatói Ösztöndíjasok programja is. 

Az érdeklődésre való tekintettel a román-magyar nyelvtanulási programot az idén a 35 év feletti lakóknak is kiterjesztették, november 14-től már jelentkezhetnek az érdeklődők. A tervek között jövőre az integrált városfejlesztési stratégia kibővítése szerepel kulturális és ifjúsági stratégiákkal, továbbá az Ifjúsági Parlament akciótervének megvalósítása. 

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.